Tel Aviv   New York   Budapest   Moszkva       Kijev

HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik



Közös emlékbélyeget adott ki az osztrák és az izraeli posta Simon Wiesenthalról!
A bélyeg bemutatásakor a bécsi Zsidó Múzemban Wiesenthal unokája, Racheli Kreisberg elmondta: a bélyeg egyfajta eszköz a holokauszt után született negyedik generációnak, hogy megfogalmazza történelmi kérdéseit. Kreisberg egy filmet is bemutatott a Zsidó Múzeumban nagyapja bélyeggyűjtő szenvedélyéről.


Szülési szabadság: most a tagállamokon a sor!
Szülési szabadság: most a tagállamokon a sor! Az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén meggyőző többséggel fogadták el a portugál szocialista Edite Estrela jelentését, amely többek között kötelezővé tenné az EU-tagországok számára, hogy legalább húsz hét, teljes egészében fizetett szabadságot biztosítsanak a szülő nők számára.


A holokauszt és a német külügy
A német külügyminisztérium sokkal jelentősebb szerepet játszott az európai zsidóság megsemmisítésében, mint azt eddig feltételezni lehetett, 1945 után pedig erőteljesen igyekezett leplezni azt!


Moldovai vezetőkkel tárgyal Chisinauban Orbán Viktor
Chisinau - Кишинёв: A moldovai fővárosban kezd tárgyalásokat hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, aki egynapos hivatalos látogatása keretében Vladimir Filat miniszterelnökkel és Mihai Ghimpu parlamenti elnökkel, az ország ideiglenes államfőjével folytat tárgyalásokat.


Franciaország: Ördögöt véltek látni, kiugrottak az emeletről
Ördögöt véltek látni, ezért kiugrottak a második emeletről egy népes afrikai származású család tagjai Franciaországban. Egy négy hónapos kislány belehalt sérüléseibe, heten pedig többszörös csonttöréseket szenvedtek.


Eddig két felvidékit fosztottak meg a szlovák állampolgárságtól
Két nő vesztette el szlovák állampolgárságát a közelmúltban, bejelentették ugyanis, hogy más ország állampolgárai lettek - írja az Új Szó.


Magyar nyelvű reklámért büntettek a szlovákok!
136 euró pénzbüntetést kapott a révkomáromi városi televízió az államnyelvtörvény megsértése miatt.


A katolicizmus új arca a Közel-Keleten
A munkalehetőségeket követő, főként indiai és fülöp-szigeteki bevándorlók tömegesen érkeznek az Öböl menti országokba, és ők határozzák meg a katolicizmus új arculatát a Közel-Keleten.


Ukrajna: "Közös erővel egy nép bármit elérhet"
A világ magyarságához hasonlóan Ukrajnában is fejet hajtottak az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt.


Vlagyimir Putyin Moszkvába hívta Orbánt
Moszkva - Vlagyimir Putyin orosz kormányfő moszkvai látogatásra hívta meg Orbán Viktort egy, a magyar miniszterelnök számára megfelelő időpontban - közölte az orosz kormány sajtószolgálata.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164



Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!