HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik



Sorozatos újságíróverések Oroszországban
Oleg Kasint, a Kommerszant újságíróját november 6-án, szombaton hajnalban verték össze. Később kiderült: aznap egy Moszkva melletti településen, pénteken pedig Szaratovban is megvertek egy-egy újságírót – mindkét támadást az áldozatok szakmai tevékenységével hozzák összefüggésbe.


Izraeli segítség Ukrajnának
A biztonsági kérdésekben komoly tapasztalatokkal rendelkező Izrael segítséget nyújt Ukrajnának a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság lebonyolításában.


Észak-Koreában még csak 99-et írnak
A világ egyetlen országa, ahol hivatalosan is eltörölték az időszámítást. Nem 2010-et mutat a naptár, hanem 0099-et. Észak-Koreában nem Jézus Krisztus születéséhez, ott Kim Ir Szen a nagy vezér elnök elvtárs világra jöttével kezdődik a világ időszámítása...


Anglia: Muszlim tankönyvek szerint "a zsidók disznók leszármazottai"
A dokumentumfilm sorozat szerint mintegy ötezer angol muszlim iskolás tanul antiszemita tananyagból. A könyvek Szaúd-Arábiából érkeztek, és többek között az áll bennük, hogy a zsidók disznók leszármazottai, máshol pedig feladatként szerepel bennük a zsidók „rossz tulajdonságainak” a felsorolása. Olyan, a Cion Bölcsei Jegyzőkönyvéből közismert vádak is szerepelnek ezekben az anyagokban, hogy a cionisták a zsidók világuralmát készítik elő.


Felavatták a világ legmagasabb Krisztus-szobrát Lengyelországban
Több mint tízezer ember vett részt a november 21-i szoboravatáson Swiebodzinban. Stefan Regmunt helyi püspök a Krisztusba vetett hit látható jelének nevezte a 36 méter magas alkotást. Méreteit tekintve a hófehér Krisztus-alak felülmúlja az 1941-ben állított Rio de Janeiró-i, illetve az eddigi legmagasabb bolíviai Jézus-szobrot.


Moszkva: Sztálin szerény palotája
Joszif Visszarionovics Sztálin (Иосиф Висарионович Сталин) halála után 57 évvel szerdán első ízben megnyitották a diktátor Moszkva Kunzevo negyedében lévő, úgynevezett Közeli (Blizsnyaja-Бчижная) dácsáját.


Összetűzés a két Korea között
Aggodalmának adott hangot kedden a Kína a két Korea közti legújabb fegyveres konfliktus miatt, és felszólította "az érintett feleket", hogy tegyenek meg mindent a béke és biztonság érdekében, Japán is minden eshetőségre felkészült.


Libanon: A Hezbollah gyilkoltatta meg a miniszterelnököt
A Szíria és Irán által támogatott síita Hezbollah mozgalom áll Rafik Haríri libanoni miniszterelnök 2005 februárjában történt meggyilkolása mögött - jelentette a Canadian Broadcasting Corporation (CBC) a merénylet ügyében nyomozó libanoni rendőrtiszt és az ENSZ vizsgálóbizottsága által feltárt "széleskörű közvetett bizonyítékokra" hivatkozva.


Vatikán: nem változik az óvszerhasználattal kapcsolatos álláspont
Semmi "forradalmi" nincs a pápának abban a kijelentésében, hogy az óvszerhasználat kivételes esetekben a felelősségteljes magatartás megnyilvánulása lehet, figyelmeztetett a Vatikán fő szóvivője.


Ukrajna: Lefejezték Lenint
Az ukrajnai Zaporozsje régióban található Balabin nevű falucskában, vandálok lefejezték Vlagyimir Iljics Lenin szobrát!


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!