HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik



Orbán Viktorral is találkoznak a fukusimai diákok
Ízelítőt kapnak Magyarország, ezen belül Hódmezővásárhely és környéke természeti szépségeiből, kulturális értékeiből, és Schmitt Pál államfővel, Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkoznak azok a fukusimai diákok, akiket hétfőtől lát vendégül az alföldi város önkormányzata.


A Jobbik szerint a kormány feléli a magán-nyugdíjpénztári vagyont
Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy követelik az új alaptörvényben is megfogalmazott szülőtartási járadék bevezetését, az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlás rendszer azonnali megteremtését és a közpénzek, így különösen a nyugdíjcélú megtakarítások ésszerű gyarapítását.


Orbán: Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte
Tusnádfürdő - Sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte - ez volt az egyik fő gondolata annak az előadásnak, amelyet Orbán Viktor a tusványosi tábor zárónapján tartott szombaton.


Lázár: A gyöngyöspatai emberek a szövetségeseink
Fejlesztési pénzek nem múlhatnak egy polgármester pártállásán – jelentette ki a BPI-nek adott nyilatkozatában csütörtökön a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az elmúlt napok Gyöngyöspatát érintő ügyeivel kapcsolatban. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is: a Fidesznek nem szövetségese a Jobbik, ahogyan Juhász Oszkár, Gyöngyöspata jobbikos polgármestere sem; a kormánypártnak a gyöngyöspatai emberek a szövetségesei.


Lázár: A szocialista kormányok bűnei még mindig kísértenek
Amikor a 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság megalakult, a szocialisták – ahogy az LMP-sek is – kategorikusan elzárkóztak a bizottság munkájában való részvételtől, így nincs joguk bírálni a bizottság munkáját - szögezi le közleményében a Fidesz-frakció.


Lázár: A választópolgárok azt akarják, hogy változzon meg az ország
Az ország a szocialisták nyolc éves kormányzása alatt elveszítette azt a képességét, hogy türelmes legyen a politikával szemben – jelentette ki Lázár János a Népszabadságnak adott interjújában.


Kövér: Erkölcsi értelemben hazaárulás a kémügy
A Magyar Nemzet cikke szerint a közvélemény egyre nagyobb nyomása ellenére több fideszes politikus is egyetért abban, hogy óvatosan kell bánni a kémügy titkosításának feloldásával. Kövér László szerint azzal, hogy magáncégeknek adtak megbízásokat és engedtek betekintést a titkosszolgálatok munkájába, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetői erkölcsi értelemben hazaárulást követtek el.


Orbán Viktor: Magyarország nem tud megújulni a fiatalok nélkül
Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében azt mondta a vasárnapi debreceni Fidelitas-kongresszus résztevőinek, hogy Magyarország nem tud megújulni a fiatalok nélkül, így a kormány számít a munkájukra.


Hende: Szolgálni egy és oszthatatlan magyar nemzetet és a hazát!
A hon védelme olyan rendszer, amelyben mindenkinek megvan a feladata és szerepe, és becsülettel és emberséggel kell szolgálni – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem civil hallgatóinak szombati, budapesti diplomaosztó ünnepségén.


Szili Katalin: Motivációm a tenni akarás
Dr. Szili Katalin független parlamenti képviselővel, a Magyar Szocialista Párttal való szakításáról, és az általa újonnan létrehozott politikai pártról, irányzatról, a Szociális Unióról beszélgettünk. Az Elnök asszony az MSZP-től való elválással kapcsolatban úgy véli: - hiába árulózzák le, hiába illetik dézsmáló jelzőkkel. Számára egy a fontos: a saját lelkiismerete. A Szociális Unió alapítója szerint, a politikusoknak végre meg kellene érteniük, hogy nem lehet egy egész társadalommal szemben menni.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!