HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik



Orbán Viktor kedvére olvashatta fel az előre megírt kampánybeszédét
A Jobbik szerint Orbán Viktor a Sargentini-jelentés hibáit és ferdítéseit kihasználva kedvére olvashatta fel az előre megírt kampánybeszédét, amely kizárólag a bevándorlásra szorítkozott.


A Jobbik továbbra is sürgeti az egynapos autópálya-matrica bevezetését
A Jobbik továbbra is sürgeti az egynapos, 24 órás autópálya-matrica bevezetését, valamint javasolja, hogy dolgozzanak ki egy hétvégi, családosoknak szóló pályamatrica-konstrukciót - közölte az ellenzéki párt alelnöke kedden Budapesten.


Tóth Bertalan: az európai közösség tagjai akarunk maradni
Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, aminek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig egy olyan közösségé, amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sopron határában annál a határkőnél, ahol 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határkerítést, szeptember 11-én pedig több ezer kelet-német indulhatott a Német Szövetségi Köztársaságba.


Szijjártó: az ENSZ-főbiztos hivatala ugyanazt csinálja, mint Sargentini
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala ugyanazt csinálja, mint Judith Sargentini, az Európai Parlament holland zöldpárti képviselője és a többi bevándorláspárti politikus: támadja Magyarországot azért, mert nem enged be illegális bevándorlókat.


Orbán: a magyarok úgy döntöttek, nem leszünk bevándorlóország
Azért ítélik el Magyarországot, mert a magyar emberek úgy döntöttek, "nem leszünk bevándorlóország" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament keddi plenáris ülésén, a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentésről folytatott vitában.


Sargentini-jelentés - Orbán: a jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek
A Sargentini-jelentés nem adja meg a tiszteletet a magyar embereknek, és kettős mércét alkalmaz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésén, a Sargentini-jelentés vitájában.


Tóth Bertalan: az európai közösség tagjai akarunk maradni
Az európai közösség tagjai akarunk maradni, de egy olyan közösségé, amelynek az alapértékeiben tudunk hinni, nem pedig egy olyan közösségé, amit Orbán Viktor akar kialakítani és vezetni - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden Sopron határában annál a határkőnél, ahol 1989. június 27-én Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a határkerítést, szeptember 11-én pedig több ezer kelet-német indulhatott a Német Szövetségi Köztársaságba.


Fidesz: Gyurcsányék állandóan adót emeltek és megalázó béreket fizettek
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya folyamatosan adót emelt és megalázó béreket fizetett.


Minimálbéremelést és adócsökkentést javasol a DK
A Demokratikus Koalíció a minimálbér emelésével és a munkát terhelő adók csökkentésével enyhítene a munkaerőhiányon.


Yorki herceg: a státusz változik, a kapcsolatok maradnak
Az Egyesült Királyság státusza a közeljövőben változni fog, de Nagy-Britannia továbbra is a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére törekszik európai szomszédjaival - mondta András yorki herceg kedden egy konferencián Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!