HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A BreuerPress és a HetiTV külpolitikai hírei 2024.03.11.
A BreuerPress és a HetiTV külpolitikai hírei 2024.03.11.

A jeruzsálemi rendőrség 100 ezer hívőre számított az iszlám harmadik legszentebb helyén Jeruzsálemben, több ezer rendőrt, drónokat és hírszerző eszközöket vet be a terrortámadások, az erőszak és a provokációk megelőzésére, miközben zajlik a Hamász palesztin terrorszervezettel folytatott háború. A jeruzsálemi rendőrség ismertette tervét a muszlim szent hónapra, a ramadánra, ugyanis az erőszak eszkalálódásától tart, mivel a Hamász megpróbálja belevonni a ciszjordániai és izraeli arabokat az Izrael elleni háborújába, miután ideológiailag az iszlám harmadik legszentebb helyének védelmére hivatkozik. Korábban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter a Templom-hegyen lévő mecsetekbe való bejutást szándékozott korlátozni a muszlim hívők számára, beleértve azt is, hogy bizonyos kor alatti izraeli arab állampolgárokat eltiltanának az ottani imádkozásoktól. Miután az izraeli biztonsági szolgálatok figyelmeztettek, hogy az ilyen korlátozások heves reakciót válthatnak ki a Hamász felhívásait követő muszlimok részéről, ami erőszakot válthat ki Izraelben és Ciszjordániában egyaránt, Benjámin Netanjahu miniszterelnök elutasította Ben-Gvir javaslatát.

Háborús feszültséggel kezdődött idén, a vasárnap esti első imával a muzulmán böjti hónap, a ramadán Izraelben. Az Egyesült Államok megkezdte a tengeri humanitárius segítségnyújtást Gázának, a térségbe rendelték a Besson nevű logisztikai támogató hajót, amely az első rakomány felszerelést szállítja az övezethez, s amely ideiglenes mólót épít ki a létfontosságú humanitárius segélyek célba juttatásához – közölte az amerikai hadsereg. Hétszázharminc izraeli egyetemi oktató petíciót írt alá, melyben sürgős intézkedéseket követelnek az éhínség megakadályozására a Gázai övezetben. „A humanitárius katasztrófa kicsúszik az ellenőrzés alól, tömeges halált okoz, és kitörölhetetlen szégyenfolttá válik” – írták az izraeli kormányhoz intézett felszólításukban vezető izraeli értelmiségiek, köztük a Tel-Avivi Egyetem elnöke, s a helyi tudományos akadémia elnöke is. Mindannyiunkat megrázott a Hamász október 7-i, minden alapvető emberi normát lábbal tipró gyilkos terrortámadása, az izraeli civilek válogatás nélküli lelövése, amely továbbra is folytatódik az izraeli túszok bűnös fogva tartásával, akiket azonnal szabadon kell engedni. Éppen ezért nem állhatunk némán szemben azzal a humanitárius katasztrófával, amely az elmúlt hetekben a szemünk előtt zajlik a Gázai övezetben” – áll a petícióban.

Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta Joe Biden amerikai elnök a hétvégén egy interjújában, ugyanakkor bírálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Biden az interjú során ismét felemelte szavát az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezet déli részén lévő Rafah ellen tervezett szárazföldi művelete ellen, kiemelve: a műveletet nem indíthatják meg addig, amíg Izrael nem biztosítja a városban összezsúfolódott civilek evakuálását. Jelenleg Rafahban él a háború előtt mintegy 2,3 milliós Gázai övezet lakosságának több mint fele. Biden a művelettel kapcsolatban megfogalmazott bírálata ellenére is Izrael melletti elkötelezettségét hangoztatta, kiemelve, hogy soha nem hagyná magára Izraelt, ugyanakkor bírálta a zsidó állam miniszterelnökét.

A Kommandó-dandár tovább folytatta hadműveleteit a Hamad Town lakókomplexumban a dél-gázai Khan Juneszben, ,,intenzív harcokat” vívva a Hamász terrorszervezet fegyveresei ellen, jelentette az Izraeli Védelmi Erők vasárnap. A hadsereg szerint a Hamász a negyed sokemeletes épületeit terrortevékenységre használja. A csapatok terroristákat likvidáltak, fegyvereket foglaltak le és rajtaütéseket hajtottak végre a Hamász telephelyein és búvóhelyként szolgáló lakásaiban. Két hamászos terrorista megadta magát a Maglan kommandósainak az egyik lakásban, ahol a csapatok razziát tartottak. Egy támadóhelikopter csapást mért a Hamász egyik telephelyére, amelyet az október 7-i támadásban részt vevő terroristák használtak, megölve négy terroristát.

Amerikai és európai diplomaták aggódnak amiatt, hogy az iráni atomprogramot előremozdítani akaró iráni elemek megerősödnek az Izrael-Hamász háború és Irán azon döntése során, hogy csökkenti a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel való együttműködését – írja a The Guardian. A NAÜ múlt heti negyedéves konferenciáján a nyugati hatalmak nem hoztak újabb, Teheránt bíráló határozatokat, főként azért, mert el akarták kerülni az esetleges eszkalációt, mivel a Nyugat megpróbálja megfékezni a folyamatban lévő gázai háború következményeit. A brit lap szerint azonban a NAÜ ülésén részt vevő küldöttek figyelmeztetéseket adtak ki az iráni atomprogram állásával kapcsolatban.

Svédország bejelentette, hogy újrakezdi az ENSZ palesztin menekülteket segélyező szervezete (UNRWA) támogatását, csaknem egy hónappal a segélyek felfüggesztése után. Kanada hasonló döntést hozott. „A gázai humanitárius helyzet elkeserítő, a szükségletek súlyosak” – jelentette ki Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter, hozzátéve, hogy az UNRWA nagyobb átláthatóságot és szigorúbb ellenőrzéseket ígért. Elmondta, hogy Stockholm a 2024-es évre korábban előirányozott, 38 millió dolláros segély felét folyósítja majd a szervezetnek, és további támogatást ígért. Ahmed Hussen kanadai fejlesztési miniszter azt közölte: Ottawa azért döntött a támogatások újraindítása mellett, hogy azonnali segítséget nyújthasson a szükséget szenvedő palesztinoknak, ám szorosan együttműködik az ENSZ-szel az ügynökségre vonatkozó reformok felügyeletével kapcsolatban.

Törökországban a hatóságok 33 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam terrorszervezettel tartanak fenn kapcsolatokat és terroristacselekményeket készítettek elő – jelentette be a török belügyminiszter. Ali Yerlikaya a közösségi-üzenetében hozzátette, a gyanúsítottak a március 31-én tartandó helyhatósági választások előtt akartak elkövetni terrorcselekményeket. A tárcavezető elmondta, hogy a leleplezett, engedély nélkül működő mecsetekben és vallási iskolában működő hálózat tagjai háborús övezetekbe toboroztak embereket és pénzügyi támogatást nyújtottak az Iszlám Államnak. Az északnyugat-törökországi Sakarya terrorelhárító egységei azt közölték, fegyvereket, készpénzt és „a szervezettel kapcsolatos iratokat” foglaltak le házkutatások során.

Több mint 300 tibeti vonult utcára Újdelhiben a tibetiek Kína elleni felkelésének 65. évfordulóján. A tibeti zászlót és a dalai láma képét lengető emberek a parlament elé vonultak és a többi között azt skandálták, hogy „Tibet soha nem volt Kína része”, valamint Kína kivonulását követelték Tibetből. A tüntetést szervező Tibeti Ifjúsági Kongresszus közleményében azt vetette a pekingi vezetés szemére, hogy Tibet kínai ellenőrzése alá kerülése óta már „több mint egymillió, az elnyomás ellen békésen tiltakozó tibeti vesztette életét a kínai hatóságok brutalitása következtében”.


Fotót készítette: online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!