HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Fidesz: a szocialisták egymillió embert tettek munkanélkülivé
Azok a szocialisták tiltakoznak a munka törvénykönyvének most tervezett módosítása ellen, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé - jelentette ki Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten újságíróknak.

A szocialisták kormányzásuk alatt megduplázták a munkanélküliséget, magas adókkal és megszorításokkal tönkretették a dolgozókat és a családokat - mondta a kormánypárti politikus.
Kiemelte: a Fidesz-KDNP mindig is a munkahelyteremtést tartotta fő céljának, 2010 óta már több mint 700 ezer új munkahely jött létre, a cél pedig továbbra is egymillió új munkahely. A munkanélküliséget harmadára csökkentették, a reálbérek pedig évek óta dinamikusan nőnek - hangsúlyozta.
Böröcz László közölte: a munka törvénykönyvének most tervezett módosítása is azt szolgálja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsák a bürokratikus akadályokat. Ezért javasolják bevezetni kollektív szerződés esetén az önként vállalt túlmunkát - mondta.
A fideszes képviselő szerint a szakszervezetek és a dolgozók jogai is változatlanok maradnak, sőt még erősödnek is, mert a túlmunka kizárólag az írásbeli hozzájárulásukkal lehetséges.


bhz \ bdó \ kvs

MTI


Fotót készítette: online foto
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!