HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Újabb gyanúsítottat hallgattak ki az időskorúakat érintő ingatlancsalási ügyben
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Budapesti Nyomozó Ügyészség az időskorúak sérelmére elkövetett ingatlancsalási ügyben - közölte a fővárosi főügyész helyettese szombaton az MTI-vel.

Üveges Andrea közleményében felidézte: a Budapesti Nyomozó Ügyészség mintegy két héttel ezelőtt összehangolt akcióban tíz embert - köztük négy ügyvédet - hallgatott ki gyanúsítottként időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. A nyomozó ügyészek a napokban egy újabb gyanúsítottat, egy 29 éves nőt is kihallgattak.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2017 elején egy nő és élettársa - aki az ügyben már gyanúsítottként szerepel - testvéreknek adták ki magukat, és rávettek egy 88 éves férfit, hogy vegye feleségül a nőt. Ezután családostul beköltöztek az időskorú sértett lakásába, őt pedig a lakás egy kis helyiségébe költöztették, rendszeresen elkérték a pénzét, erőszakkal megakadályozták, hogy elhagyja a lakást, és bántalmazták is.
Az ügyészség tájékoztatása szerint ez alkalmas a személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint folytatólagosan elkövetett csalás megalapozott gyanújának megállapítására.
Az ügyészség távoltartás elrendelését és a sértettel közösen használt ingatlan elhagyására kötelezést indítványozott a bíróságnak, arra hivatkozva, hogy fennáll a veszélye annak, a sértettel közös háztartásban élő gyanúsított a sértett sérelmére újabb bűncselekményt követne el, és az időskorú férfi befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. A bíróság az ügyészség indítványának megfelelően elrendelte a távoltartást és kötelezte a nőt a sértettel közösen használt lakás elhagyására. A kényszerintézkedés időtartama négy hónap. A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezéssel éltek ellene.
A budapesti nyomozó ügyészek november közepén kilenc helyszínen állítottak elő összesen tíz embert, köztük négy ügyvédet. A megalapozott gyanú velük szemben többrendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette vagy kísérlete. A négy jogászt ügyvédi visszaéléssel gyanúsítják.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség a most kihallgatott nő élettársát már meggyanúsította személyi szabadságától megfosztott ember sérelmére, a sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, személyi szabadság megsértése, valamint folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével.


bGK \ bhi

MTI


Fotót készítette: online foto
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!