HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Gyurcsány: csak a nép segíthet megdönteni Orbán rendszerét
Az ellenzék önmagában kevés, csak a nép segíthet megdönteni Orbán Viktor rendszerét - jelentette ki a DK elnöke pénteken Szegeden.

Gyurcsány Ferenc, a párt tüntetéssorozatának Csongrád megyei állomásán azt mondta, "eljött az ellenállás ideje, ha a nép nem segít megdönteni Orbán rendszerét, akkor ezek itt fognak ülni a nyakunkon, a jó isten tudja, hogy meddig".
A szegedi Klauzál téren mintegy kétszázötven fős hallgatósága előtt a pártelnök úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki képviselők, politikusok önmagukban nem fogják tudni "gyorsan, kevés áldozattal, egy jobb jövő építésének szándékával ezt a kormányt a történelem poklára juttatni".
A politikus leszögezte ugyanakkor "nem lehetünk olyanok, akik törvényen kívüli eszközökkel akarjuk elsöpörni ezt az általunk nem alkotmányosnak tekintett hatalmat". Hozzátette: "nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel bánni, mint amivel ők bánnak".
A téren "Köszönjük, Sargentini" feliratú transzparenst is magasba emelő szimpatizánsai előtt az Európai Parlament (EP) döntéséről szólva Gyurcsány Ferenc kifejtette, Hollandiából vagy az unió más országából nem fogják megváltoztatni a Magyarországon kialakult viszonyokat.
Az EP többsége ugyanakkor visszaigazolta, "nem a mi ítéletünk téves", "mindaz, ami ebben az országban történik, az nem európai" - jelentette ki.
"Európában mi vagyunk a többség, hogy Magyarországon nem tudunk az lenni, csak azért van, mert Orbán elfojtja a népnek a szavát" - mondta a DK elnöke.


bkzg \ bpt

MTI


Fotót készítette: online foto
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!