Tel Aviv   New York   Budapest   Moszkva       Kijev

HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Az új női kapitány egy-egy érmet és pontszerző helyet vár
A női birkózó-válogatott január elsejével kinevezett új kapitánya, Ritter Árpád úgy látja, egy-egy érem és pontszerző helyezés már jó teljesítmény lenne a szakágtól az októberi budapesti világbajnokságon.

A versenyzőként kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes szakember az M1 aktuális csatornán hétfőn beszélt terveiről és az előtte álló feladatról, mely nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a hazai vb-n komoly az elvárás a női szakággal szemben is.
Ritter elmondta, jelenleg öt stabil tagja van a felnőtt csapatnak, s bízik benne, hogy később csatlakozik majd hozzájuk a szülés előtt álló, vb-győztes Sastin Marianna is, akivel, valamint edző-férjével, Wöller Ákossal már egyeztetett a napokban erről.
A kapitányi posztot Gulyás Istvántól vette át a korábbi kiváló versenyző, a felnőtt válogatott mellett ugyanakkor más változás nem várható. Amint azt Ritter az MTI-nek elmondta, Nagy Lajos marad a válogatott trénere a világbajnokságig.
A szabadfogású válogatottat 2015 őszétől egy éven át irányító szakvezető közölte, az idén tervei szerint a tehetséges kadet és junior versenyzők is csatlakoznak majd a felnőttekhez az edzőtáborokban, mert a cél, hogy a korosztályos világversenyeken eredményesen szereplő birkózók a jövőben ütőképes felnőtt csapatot alkossanak a mostani stabil emberekkel.
Az októberi, hazai világbajnokságig rengeteg munka vár a válogatottra, amely a tervek szerint a női birkózás két legerősebb országába, Japánba és az Egyesült Államokba is ellátogat edzőtáborozni.

scp \ sgr \ sag

MTI


Fotót készítette: online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu



Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!