HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A CDU ÉS A FIDESZ IS ERŐS EURÓPÁT AKAR
A Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) is erős Európát akar, és jó esélyt lát az integráció megerősítésére - mondta Németh Zsolt.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden telefonon az MTI-nek, miután a nagyobbik kormánypárt delegációjával részt vett a CDU kölni kongresszusán, elmondta: tárgyalásokat folytattak a CDU több vezetőjével, köztük a párt külügyi szóvivőjével, alelnökével.

A kongresszuson Angela Merkel kancellár tartott beszédet. Konzultációi és a kancellári beszéd alapján úgy tűnik - tette hozzá Németh Zsolt -, hogy a CDU és a Fidesz külpolitikai alapelveinek legfontosabb pontjaiban egyetértés mutatkozik. Kiemelte: ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy gondolkodásuk középpontjában az erős Európa áll, és jó esélyt látnak arra, hogy az új európai uniós vezetéssel megerősíthető az európai integráció, amire nagy szükség van. Ennek fontos eleme lehet a szabadkereskedelmi egyezmény megkötése az Egyesült Államokkal. A két párt egyetért abban, hogy ennek a megállapodásnak a megkötése alapvető európai érdek - magyarázta.
Németh Zsolt arra is kitér: Oroszországgal kapcsolatban nagyon határozottan fogalmazta meg a kancellár, hogy a nemzetközi jog normáit figyelembe kell vennie Moszkvának, elfogadhatatlan az agresszió és az erőszak politikája.

A Fidesz is egyértelműen elutasít minden törekvést, amelynek célja, hogy Európát újból befolyási övezetekre osszák fel - hangsúlyozta. Hozzátette: az orosz-ukrán konfliktus csak politikai eszközökkel oldható meg, Oroszországot nem lehet sem katonailag, sem gazdaságilag térdre kényszeríteni, és az elkövetkező időszak kiemelt közös célja kell legyen, hogy megtalálják a politikai megoldást.
A CDU kongresszusa kedden újabb két évre elnökévé választotta Angela Merkelt. Beszédében a pártelnök-kancellár elítélte Oroszországot Ukrajna területi épségének megsértése miatt, és hangsúlyozta, hogy az ukrán válságot nem lehet katonai eszközökkel megoldani, csak a diplomácia eszközeit és gazdasági szankciókat lehet alkalmazni.

(MTI - fidesz.hu)


Fotót készítette: Online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!