|
|
|
Bradányi Iván 83 éves lett a közelmúltban!
|
Szinte alig van ebben az országban olyan ember, aki ne ismerné az „Édes kisfiam“, „Indián nyár“, „Szerelmes asszony“, „Egy nyáron át“ és még kis túlzással a végtelenségig sorolhatnám milyen dalokat. Ezeket a dalokat rögtön az előadóikkal Cserháti Zsuzsával, Kovács Katival, Mátrai Zsuzsával azonosítják, de vajon gondol-e valaki arra, hogy a szerzők nélkül ezek a slágerek nem létezhetnének. A zeneszerzők mellett, egy olyan magyar szövegíró áll ezek mögött, akinek most ünnepelték a 83. születésnapját. Egy olyan szövegíró, akit alig lehet kikerülni. Ahol még játszanak élő zenét, lehetetlen, hogy az ember ne hallja vacsora közben a „ Majd gondolj néha rám...“ a híres „Casablanca“ című filmből, vagy a „Ha bűn, hogy várok rád“ címü dalokat.
|
|
|
|
Olyan szövegíró, aki 1948-tól a mai napig aktívan a pályán van, hatalmas lexikális tudásával, pillanatok alatt megszerkeszti rádióműsorait de úgy, hogy egy pillanatra se tud az ember nem odafigyelni. Ha mesél élvezet hallgatni. Talán már kitalálták, hogy Bradányi Ivánról van szó!
Szilasi Andrea előadómüvész ötlete volt, Bradányi Iván tiszteletére egy születésnapi koncertet szervezni, a Fészek Müvész klubban. A műsorban fellépő müvészek Szilasi Andrea mellett Solti János, Szigeti Flóra, Horváth Attila, Munkácsi Sándor (aki kivételesen egy saját szerzeményt is előadott, Bradányi Iván szövegével) és Schimmer Attila voltak, akik olyan ismert slágereket adtak elő, mit például, (hogy csak néhányat említsek): „Mindig veled“, „E viva Espana“. „ A két álmodozó“, „The Lady Is A Tramp“, „New York, New York“, “Bölcsődal”, “Elfelejteni”, “Szívemmel látlak téged”, “Az igazi öröm csendben érkezik”, “Buona sera signorina” és még sorolhatnám.
Természetesen minden dal magyar nyelven hagzott el. Szilasi Andrea a műsor második részében a Benkó Dixiland Band három tagjával zongora (Halmos Vilmos), nagybőgő (Csikós Miklós) és dob (Kovacsevics Gábor) kísérettel adott bravúros műsort, melyben Bradányi Iván dalai, jazz, bosa nova, és swing műfajban csendültek fel.
|
Most pedig nézzük, hogy Bradányi Iván saját tollából, hogyan is tekint vissza, mozgalmas, és izgalmas eddigi életére:
1930 április 11-én születtem Budapesten. 25 évvel később a Költészet Napjának kiáltották ki ezt a dátumot! Nem miattam, véletlenül egybeesett József Attila születésnapjával! Szüleim a Monarchiában születtek, apám végigharcolta az első világháborút, olasz hadifogolyként úszta meg a vérengzést. Hat éves koromig osztrák nevelőnők képzeték az egyetlen társaságomat, innen van, hogy magyarul csak akkor tanultam meg, amikor hat éves koromban az első elemibe kerültem.
Fiatalnon keztem írni, rengeteget fordítottam Paul Verlanie és Henrich Heine verseiből. 1947-ben Edith Piaf volt nagy hatással rám, La vie en rose című dalát magyarra ültettem át, azóta sokan elénekelték már. Ez a kezdtei siker mentett meg akkoriban a polgári költészetnek nevezett besorolástól, így lettem dalszövegíró, s olyan zeneszerzőkkel dolgozhattam együtt, mint Buday Dénes, Fényes Szabolcs, Bágya András, Martiny Lajos, Hajdu Júlia, Vincze Ottó, szinte minden akkoriban népszerű komponistával, Ákos Stefi, Hollós Ilona, Záray Márta, Vámosi János Bilicsi Tivadar Rátonyi Róbert, Homonnay Éva énekelték a dalaimat. Sétahajó című 1951-ben írt dalom azóta örökzöldé vált.
1956-ban a kalandvágy külföldre csábított. József Attila versein kívül semmit sem vittem magammal, s egy félresikerült házasságot hagytam magam mögött. Bécsben az ottani Pen Club sokat segített nekem, én pedig tolmácskodtam nekik, hogy kiszűrjük a jogtalan segélykérőket. Egyszer egy velem egyidős, szegényesen öltözött lány jelent meg nálunk, s megkérdzetem, gondolja, nálunk segélyt kaphat? Kérdeztem. Mire ő büszkébben: Babics Ildikó vagyok, a költő lánya! A Pen Club segítségével szállodában laktam, írógépet, magnetofont kaptam, étkezési utalványokat, s ami a legfontosabb: szerzetek számomra egy Ford-alapítvány ösztöndíjat!
1957 nyarán utaztam Londonba, s véletlenül épp Babics Ildikó társaságában. A Viktória állomáson Faludy György író várt minket, hogy elvigyen a diákszállóba, ahol első hónapjaimban laktam. Hamar megtanultam angolul, hiszen ez már a negyedik nyelv volt, amit az agyamban el kellett raktároznom.
1958-ban Párizsba költöztem, majd két éven át az Aix en Provence-i egyetem irodalmi szakának hallgatója lettem. Láttam Piaf-ot élőben, beszélhettem Albert Camus íróval, aki előadást tarott nekünk. 1960-ban egy légitársaságnál helyezkedtem el, és az elkövetkező hat esztendő során szinte az egész világot bejártam.
1965 őszén megkaptam az angol állampolgárságot, s vele az angol útlevelet. Így már hazamerészkedtem Budapestre. S rájöttem, hogy a honvágyat nem tudtamkiírtani magamból. Beadtam a repatriálási kérelmemet, s vaktában egy másik B-betűs várost kerestem. Így jutottam el Barcelónába, ahol közel hét éven át angoltanárként dolgoztam. A város szívében laktam, kődobásnyira Muráti Lili színésznőtől, akivel szoros barátságot köttem.
42 évesen megkérdeztem magamtól, hogy meddig csináljam, meddig csinálhatom még ezt? Újra beadtam a hazatérési kérelmemet. Fényes Szabolcs, Bágya András, Romhányi József és a Záray-Vámosi házaspár sokat segetett abban, hogy hazajöhessek, és újra dalszövegíró lehessek. Sokak meglepetésére a Magyar Rádió és a Televízió kapui szinte egyszerre nyíltak meg előttem, s rengeteget foglalkoztattak! Akadtak néhányan, kik kijelentették, hogy 56-ban megúsztam a kötelet, ám ezek sem tettek semmit ellenem. Főleg Záray Márta, Vámosi János, Korda György, Balázs Klári, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Kovács Kati , adták elő az újonnan írt dalaimat. Aztán jöttek a színészeknek írt sanzonok, Tolnay Klári, Márkus László, Latinovics Zoltán és társa részére. A rendszerváltásig közel kétezer dalom került hangszalagra. Elkezdtem életrajzokat írni, főleg a film és a zene világából, 20 év alatt 30 kötetem jelent meg. 1976.tól a rendszerváltásig, tehát 15 éven át hivatlosan műsorértékelőként dolgoztam a Petőfi Rádiónál. Közben filmeket fordítottam a televíziónak, majd 15 éven áta Master Stúdió munkatársaként Disney filmek szinkronajit készíttem el.
Amikor a Reader Digest Magyarországon is működni kezdett, a zenei részleg munkatársa lettem, s vagyok a mai napig. 2006-ban a Petőfi adó „arculatot váltott” s ezzel megszűnt az ottani munkaköröm. Szerencsére Juhász Judit, a Magyar Katolikus Rádió akkor igazgatója jól ismert engem, s kinyújtotta felém baráti kezét. Immár hatodik éve vagyok ennek az adónak a hetente rendszeresen jelentkező szerkesztő- műsorvezetője, s természetesen a műsorok anyagát is magam írom.
Amikor Magyarország először szerepelt az Euróviziós Dalfesztíválon, hosszantartó népszerűségem és szakmai tudásomnak köszönhetően engem választottak a hazai zsűri szóvivőjéül. Így az egész világ láthatta az arcot, és hallhatta a hangomat. Számtalan kitüntetés boldog birtokosa vagyok: Emerton-díj, Huszka Jenő-díj, a Magyar Rádió Élemtűdíja és Artisjus Életműdíja, a legfontosabbak! Életem 84. esztendejében nyugodt lélekkel állíthatom, hogy meg vagyok elégedve magammal, még a mások által bellépésként jellemzett cselekedeteimmel is.
Ha 1956-ban nem hagyom el Magyarországot, megfosztom magamat sok élénytől, és még több szakmai tudnivalótól. Ennek köszönhetem, hogy nem szorultam háttérbe. Szeretek dolgozni, tudok dolgozni, akarok dolgozni, és megvan a legfontosabb negyedik tényező is: hagynak dolgozni! Most már csak az égi hatalmaktól függ, hogy meddig. Mint a Magyar Katolikus Rádió hűséges munkatársa, merem remélni, hogy a hosszúéletűek csoportjába soroltak be!
Pesir Albert
|
|
Fotót készítette: Pesir Albert
|
Nyomtatható változat
Ajánlja a cikket
|
| --- visszalépés ---
| | forrás: ahirlap.hu
|
| |
|
|
|
