Vannak pillanatok, amikor úgy érezzük az élet börtönbe zárt, hogy adott pillanatban nem tehetünk semmit, csak a rácsokba kapaszkodna, tehetetlenül nézhetjük, ahogy kisétál az életünkből ő, akire mindig vártunk, a teljességünk...
|
|
Reménykedhetünk, hogy egy nap semmivé válnak a rácsok, visszatér hozzánk, hogy ő is gondol ránk reggelente, este velünk fekszik, álmaiban együtt vagyunk, és ébren is álmodik rólunk, ha lecsukja a szemét...
Ha az élet ideig-óráig börtönbe vet, tegyünk meg mindent, hogy mihamarabb szabaduljunk, soha ne adjuk fel a szökés a tervét...
Ha két lélek egymásnak rendeltetett, folyamatosan egymás után vágyik, és, ha a rácsok el is választják a testet, akkor is ölelik egymás testét, fogják egymás kezét...
Vannak még csodák, és egy nap újra egymás karjaiban ébredünk, és fellélegzünk, és a rácsok, meg minden, egy rossz álom volt csupán...
Ha már egyszer Isten megajándékozott a csodával, azzal a csodálatos lélekkel, akire mindig vártunk, aki velünk teljes, és mi vele, higgyünk benne, higgyünk az újabb csodában...
És a rácsok egy nap, csak rossz, felejthető álommá foszlanak...
Képtelenség elfelejteni, a felejthetetlent...
Bagi László újságíró jegyzete
|
