HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Orbán: Helyreállt a jogállam Magyarországon!
Magyarországon elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket, egész közösséget megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak – szögezte le beszédében Orbán Viktor az ügyészség napja alkalmából tartott hétfői budapesti ünnepségen. Magyarország megújításában komoly feladat hárul az igazságszolgáltatás teljes rendszerére, és ebből a nehéz munkából nyilvánvalóan az ügyészeknek is ki kell venniük a maguk részét – hangsúlyozta a kormányfő.

Beszéde elején a kormányfő köszöntötte az őt is tanító, a résztvevők között helyet foglaló egyetemi oktatókat. Orbán Viktor hangsúlyozta: a mostani kormányt egy olyan nemzedék alkotja, vezeti, amely feltétlen tisztelettel van azok iránt a jogászok iránt, akiknek a tudását, felkészültségét köszönheti.

Orbán Viktor aláhúzta: az új alaptörvény egyértelműen rendezi az ügyészség helyzetét. Egyértelművé teszi a parlamenthez való viszonyát, és azt is, hogyan kapcsolódik a kormányzathoz, hogyan dolgozik együtt más alkotmányos intézményekkel. Az alaptörvényben egyértelműen rendeztük az ügyészség helyét és szerepét, a „láthatatlan alkotmány” nehezen értelmezhető szabályai után egyértelmű, világos és látható alkotmányt, valamint egyértelműen értelmezhető szabályokat teremtettünk. Megvalósítottuk az ügyészség teljes szervezeti egységességét, meghatároztuk az ügyészség nem büntetőjogi feladatait, a bírákra és ügyészekre vonatkozó szabályokat – ahol szükséges volt – harmonizáltuk. Új igazságszolgáltatási bírósági rendszert alkottunk, hamarosan elkészül az új Büntető Törvénykönyv (Btk.), valamint az új Polgári Törvénykönyv, és új közigazgatási rendszert is felépítettünk – sorolta a miniszterelnök. Két évre ez nem tűnik kevésnek, sokat léptünk előre – jegyezte meg a kormányfő.

Magyarországon elmúltak azok az idők, amikor súlyos, az embereket, egész közösséget megrázó bűncselekmények büntetlenül maradhattak. Elmúltak azok az idők, amikor bárki úgy készülhetett akár kisebb, nagyobb, vagy egészen komoly bűncselekmény elkövetésére, hogy abban bízhatott, megúszhatja – szögezte le Orbán Viktor. Elmúltak ugyanakkor azok az idők is, amikor ártatlan tüntetőket tömegesen küldtek előzetes letartóztatásba, amikor az alapjogaikat szabadon gyakorolni próbáló magyar emberek szenvedhettek életre szóló testi és lelki sebeket – fűzte hozzá. Orbán Viktor rarra kérte az ügyészeket, hogy minden törvényes eszközzel járuljanak hozzá a bűnösök példás megbüntetéséhez, és pontosan ugyanilyen elszántsággal akadályozzák meg, hogy az ártatlanok – akár tévedésből, akár rossz akaratból – büntetést kaphassanak.


Orbán Viktor aláhúzta: Magyarországon az elmúlt években helyreállt a jogállam, és érezhetően jobban működik az igazságszolgáltatás. Sok hibát kijavítottunk már, de van még feladatunk bőven. Magyarország megújításában komoly feladat hárul az igazságszolgáltatás teljes rendszerére, és ebből a nehéz munkából nyilvánvalóan az ügyészeknek is ki kell venniük a maguk részét – fűzte hozzá. A kormányfő emlékeztetett: az ország 2010 előtt a felbomló rend állapotában volt, amelyet részben az ügyészeknek kell helyreállítaniuk. Magánhadseregek grasszáltak, voltak az országnak bizonyos részei, ahová a törvény ereje nem, vagy csak korlátozottan ért el. A politikai osztály egy része úgy érezte, hogy a törvények felett áll, és mindent megtehet. Olyan folyamatok indultak el, amelyek kikezdték a társadalom morális rendjét, és lerombolták az emberek biztonságérzetét – sorolta a kormányfő.

Ráadásul ezeket a hibákat egy európai válság közepette kell kijavítanunk – jegyezte meg Orbán Viktor, hozzátéve: Európa eddig nem bizonyult sikeresnek a kívülről érkező kihívások elhárításában, és „a saját maga által okozott problémák kezelésében sem jeleskedett”.

Azt vállaltuk, hogy az állam legalapvetőbb funkcióját, a biztonság szavatolását helyreállítjuk és megerősítjük – hangsúlyozta a kormányfő. Mint mondta, ebben a munkában elsőrendű szövetségesként tekintettek az ügyészségre. A magunk részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy Önök még jobban végezhessék a munkájukat – fordult az ügyészekhez. Úgy fogalmazott, ennek érdekében megerősítik a bűnüldöző szervezeteket, szigorítják a jogszabályokat, több rendőr segíti a bűnüldözők munkáját, és teljesen megújítják, a „mai élet valós kihívásaihoz” igazítják a büntetőjogot az elfogadás előtt álló új Btk.-ban.

Orbán Viktor leszögezte, a „józan ész azt diktálja, hogy a többszörösen visszaeső, erőszakos bűnözőktől óvjuk meg az embereket”. Hasonlóan a józan ész diktálja azt is, hogy ne tűrjük, hogy az erőszak állandó monopóliumát megkérdőjelező, paramilitáns csoportok tevékenykedjenek Magyarországon – emelte ki.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, az ügyészek vállán óriási felelősség nyugszik, mert megvédik a magyar embereket, tulajdonaikat, intézményeiket. Mindezt úgy teszik, hogy minden körülmények között, csak és kizárólag a törvények és azok szelleme határozza meg tetteiket – jelentette ki. A kormányfő arra kérte őket, hogy munkájuk során tartsák szem előtt az egész magyar nemzet érdekét is. Ez adhat a kitűnő szakmai munka mellé kikezdhetetlen erkölcsi tartást is mindannyiuknak – húzta alá Orbán Viktor.

BreuerPress



Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!