|
Egy jó párkapcsolatnak naponta szembe kell néznie a bomlasztó tényezőkkel. A párost alkotó egyének sikereivel-kudarcaival, és számos külső hatással... Pénzközpontú világunkban befolyásol, ha épp sok van, vagy kevés. Mert hát a jóban-rosszban párosból, általában csak a jóban alatt tartanak ki.
Naponta szembe kell nézni a kísértéssel, mert egyre elterjedtebb nézet, hogy a monogámia egy avitt társadalmi csökevény, amit neveltetésünknél fogva ránkerőltettek az ősök, az előttünk járó generációk. Ma egyre többen vallják, hogy tulajdonképpen a poligám életvitel a természetes, így naponta tálcán kapunk ajánlatokat. A másik az emberi irigység, amikor az adott személy szintén vágyna egy párkapcsolatos életre, ám minek után neki nem adta még (már) meg a sors, így megpróbálja szétrobbantani a környezetében jól működő párosokat. Ám egy valódi párkapcsolatot nem tudnak szétbomlasztani ezek a külső hatások, mert összenő, ami összetartozik. Viszont, ha a fentiek miatt párunkkal mégis ketten mennénk két felé, akkor adjunk hálát sorsnak, mert akkor egy délibábot kergettünk, mivel mégsem találtuk meg a másik felünk!
Biztosak lehetünk benne, hogy ha a párunk korábban a szeretőnk volt, vagyis velünk csalta meg az előző párját, akarva-akaratlanul egyfajta bizalmatlansággal indul a kapcsolat!
Az érintettek tudatalattijában, amint jön egy hullámvölgy a kapcsolatban felmerül:
Egyik oldalról, hogy mi van, ha velem is megcsinálja?
A másik részről pedig, hogy mi van, ha most épp velem csinálják meg?
Pokoli érzés, ha valaki nem csinál semmit, ám akit szeret, folyton azt feltételezi, hogy a tilosban jár!
Szomorú, ha valaki nem veszi észre, hogy azt, akivel harcol, úgy hívják, hogy féltékenyég.
Nap, mint nap találkozhat vele, ha tükörbe néz, mert ő az, aki valósággá, élő személlyé teszi.
Ha valaki önmagával harcol, és a túloldalon soha nem áll senki, ő maga kényszeríti, tereli abba az irányba párját, hogy egy nap valójában ott álljon valaki más, akivel harcolhatna, ám ekkor már magára maradt…
Bagi László újságíró jegyzete
|
