|
Ősi debreceni fényképész dinasztiából származol… Ám úgy tudom, hogy minden más akartál lenni az életben, csak épp fotós nem.
- Apám már tízéves koromban arcanatómiáról, testarányokról beszélt nekem. Engem ez viszont egyáltalán nem érdekelt. Sokkal jobban izgatott, hogy mikor fejezi már be végre, hogy visszatérhessek a repülőgépmodellhez, amit építgettem. Eldöntöttem, hogy soha, de soha ne leszek fényképész. Egy cserkészkirándulásra kaptam apámtól egy vadonatúj gépet, hogy fotózzam végig a kirándulást. Amikor hazatértem, és apám látta, hogy a kijelző még mindig az első kockán áll, majdnem magához nyúlt. Később jelentkeztem a katonai akadémiára, mert eldöntöttem, hogy vadászrepülő leszek.
Mint vadászrepülő részt is vettél a háborúban?
- A II. Világháborúban, mint tiszti repülőgép parancsnok vettem részt. A háború vége felé szovjet hadifogságba estem. Szerelembe keveredtem az engem kezelő szovjet orvosnővel, aki segített kijutni. Mindeközben itthon azt hitték, hogy meghaltam, mivel a társaim, akikkel együtt szolgáltam és hazajutottak, azt a hírt vitték rólam, hogy látták a holttestemet az összetört gépem roncsai alatt.
Akkor lehet valami a mondásban, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él.
- Hát igen, végülis a 88-dik évemet taposom már.
A hadifogságból visszatérve végül mégis fényképész lettél. A gyerekkori kemény elzárkózást mi változtatta meg, hogy végül édesapád nyomdokaiba léptél?
- Annak ellenére, hogy gyerekként látszólag nem érdekelt, amikor apám a fotózásról beszélt, mindent, amit a fotózásról tudok, azt tőle hallottam el. Ám végül az egész, csak azért történt így, mert szerelmes lettem egy retusőr lányba, aki apámnál dolgozott. Egész nap hallgattam, ahogy apám kiabált vele, hogy hogyan kell megcsinálni egy szemöldököt, vagy mitől lesz megfelelő egy print. A fotózás, mint művészet valójában nem tanulható meg igazán, mert az a tudatalattinkban van.
Ekkor jöttek a sokaknak rossz emlékű 50-es évek. Te hogyan élted meg mindezt?
- Én imádtam ezt az időszakot, a szövetkezetet. Debrecenből felköltöztem Pestre és egy éven belül a szövetkezet egyik osztályvezetője lettem. Az én feladatom volt a kirakatok berendezése, és az alkalmazottak átszervezése az üzletek között. Nagyon jól kerestem, csajok, hatalmas bulik! Így én a szörnyűségekről csak már miután a 90-es években hazatértem értesültem a tévéből. Egy jó sztori: egyszer nem kaptuk meg idejében a béreinket. Együtt úszkáltunk a Gellértben a főkönyvelővel, és már miután nem volt más érvem azt mondtam neki, hogy megharapom. Természetesen kiröhögött! Ekkor lemerültem a víz alá, és egy jó nagyot beleharaptam a nagy lábujjába.
1956-ban a forradalom után mégis elhagytad Magyarországot. Miért?
- Nem voltak politikai okaim. A politika soha nem érdekelt, ma sem érdekel. Én egyébként a forradalomból semmit sem fogtam fel. Egyetlen halottat sem láttam. Ekkor vettem el az első feleségemet, így két hétig sem kászálódtunk az ágyból, illetve egymásból! Egy este feljöttek hozzám a haverok és ők mondták, hogy kitört a forradalom. Egy másik este a srácok újra felcsengettek, hogy nyitva a határ, lépjünk le Nyugatra. Jó bulinak tűnt, ezért belevágtam, nem voltak politikai okaim.
Hol telepedtél le először?
- A feleségemmel együtt léptük át a határt és Bécsben telepedtünk meg. Egy fillérünk sem volt. Ekkor a feleségem látta az egyik újságban, hogy pályázatot hirdettek egy müncheni fotókiállításra. Tíz képpel indultam, és mind a tíz képemet díjazták. Így ekkor több pénzzel érkeztem meg az Amerikai Egyesült Államokba, mint amennyivel 1997-ben hazatértem Magyarországra.
Egy korábban a Budapest tv-ben elkövetett beszélgetésünk alkalmával azt mondtad, hogy egy szerelem négy évig tart. Ha jól emlékszem ötször nősültél, ám közben több barátnőd is volt?
- Egy szerelemnek a tapasztalatom szerint pontosan négy év a kifutási ideje. Büszke vagyok arra, hogy minden feleségemtől barátságban váltam el, és később is barátok maradtunk. Sőt később ők is barátok lettek! Volt olyan, hogy négy ex-nejemmel buliztam egyszerre. És valóban volt olyan is, hogy az éppen aktuális feleségemmel megbeszéltük, amikor ő boyfriendet, vagy én gilrlfriendet választottam magamnak. Az utolsó feleségem egy indián lány volt, aki épp húsz évvel volt fiatalabb nálam. Vele még most is együtt lennénk, ha nem ragadja el a halál. Az ő halála után döntöttem el, hogy hazaköltözök Magyarországra.
Kint az Egyesült Államokban többszintes házad volt a híres Hollywoodi Beverly Hillsen, Rolls-Royce-szal, Bentleyvel jártál. Az egész egy tudatosan felépített díszlet volt?
- Hollywoodban csak a nagymenők rúghatnak labdába! Sokszor már azelőtt elköltöttem a pénzt, mielőtt még megkerestem volna. Élvezem az életet, hatalmas bulikat tartottam. Hollywoodban nagyon sokat adnak a látszatra! Úgy kellett tennem, mintha nekem nem számítana a pénz. Egyébként nem vehettem volna el 500 dollárt egyetlenegy portréképért.
Olyan hírességeket fotózhattál, mint Priscilla Presley, Jimmy
Hendix, Richard Pryor…
- Sőt Jimmy Hendrix a barátom is volt, Sylvester Stallone mamája pedig a barátnőm! Egyszer bejött hozzám maga Sylvester Stallone is, mert szeretett volna megalkudni az egyik képemre. Mint kiderült, az első szerelme volt rajta, akitől a lány gazdag szülei elválasztották, mert azt mondták, hogy nem adják a lányukat egy csóró színészhez.
A fotózás egy fontos alapjának tartod a matematikát. Miért?
- A matematika vizuális megjelenése a geometria. A geometria ismerete rendkívül fontos egy kép megalkotásához. Ami nem matematikailag megszerkesztett, azt nem is tartom képnek! Mondták is már nekem, hogy maga nem is művész, hanem egy matematikus!
Bagi László
|
