|
Nyolcvanhat perccel a költő halála előtt Jolánnal krumplit vásároltak, mivel azonban József Attila cipekedni nem tudott, megfogadta, hogy erősíteni fogja izmait. Egy órával halála előtt még jókedvűen indult sétálni.
Este a balatonszárszói vasútállomáson átugrott a sorompón, majd megpróbált átbújni a 19 óra 36 perckor továbbinduló 1284. számú tehervonat 15. és 16. kocsija között. A szerelvény azonban időközben elindult, a kocsikat összekötő csavarkapocs súlyos ütést mért József Attila fejére, mely bezúzta koponyáját, s emiatt a költő sínek közé zuhant, a vonat a jobb karját leszakította.
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
1922
|
