HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

2006-os zavargások: Megkezdődött a semmisségi törvény végrehajtása
Megkezdődött a bíróságokon a 2006. őszi zavargások kapcsán hozott ítéletekkel kapcsolatos semmisségi törvény végrehajtása. A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 16 ilyen ügy van, kettőben már megvan a határozat.

A semmisségi törvényt márciusban fogadta el a parlament - eszerint a bíróságoknak hivatalból felül kell vizsgálniuk és semmissé kell nyilvánítaniuk azokat az ítéleteket, amelyeket a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben kizárólag rendőri jelentések és tanúvallomások alapján hoztak.

- Ahogy a törvény hatályba lépett, rögtön megkezdtük a 2006. szeptember 18 és 2009. december 31 között érkezett a tömegoszlatásokkal kapcsolatos eljárások ügyszámainak felderítését. Valamennyi, a törvényben meghatározott bűncselekmény miatt indult eljárás iratait áttekintettük. Ez a mi bíróságunkon 3600 ügyiratot jelentett. Összesen 16 darab olyan ügyet találtunk, ami a törvény hatálya alá eshet. Ezeknek az átvizsgálása folyamatban van, összesen eddig két ügyben hoztunk határozatot - mondta a hírTV-nek Siposné Nádai Ágnes, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírója.

www.fidesz.hu


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!