HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

„Orbán takarodj!” - Több ezren tüntettek Orbán ellen
A Népszabadság tudósítása szerint nyugdíjcélú megtakarítások védelmében, az állami nyugdíjrendszerbe való visszakényszerítés, valamint a "kormány demokratikus jogainkat sértő magatartása és felelőtlen intézkedései" ellen tüntettek vasárnap kora délután a Hősök terén.

A demonstrációt az állampolgári kezdeményezésre létrejött "Az én nyugdíjam" csoport hirdetette meg. A csoport képviselői előzőleg visszautasították azt a sajtóban is megszellőztetett feltételezést, hogy a Stabilitás Pénztárszövetség szervezője lenne a rendezvénynek. Hangsúlyozták: a kezdeményezéshez kizárólag csak magánszemélyek segítségét vették igénybe és fogadták el.

A résztvevők tiltakoztak az ellen, hogy a pénztártagok beleegyezése (és előre meghatározott ellentételezés nélkül) leállították a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak átutalását a nyugdíjpénztárakba, továbbá az ellen, hogy a kormány zsarolással próbálja visszaterelni az embereket az állami nyugdíjpénztárba.

A tüntetők elfogadhatatlannak tartják a pénztárak, illetve a pénztárakban felhalmozott vagyon nyílt államosítását, mint ahogyan a demokratikus intézményrendszert romboló törvénymódosításokat is. Egyúttal felszólítják az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a "súlyosan antidemokratikus és alkotmányellenes" javaslatokat.

A téren több ezren gyűltek össze, a tömegben feltűnően sok volt a fiatal. A szervezők matricákat osztogattak, a következő üzenettel: "Ne hagyd magad zsarolni!" Az egyik felirat meg a Bibliát idézte: "Ne lopj!" A többi transzparens is a kormánynak üzent: "Narancsterror", illetve "Nem adom!"

Bár a résztvevők között egy-két szocialista politikus is feltűnt, a szónokok - közöttük Kecskés György vegyész és Nehéz-Posony Márton ügyvéd - mind civilek voltak.

A 29 éves Ujhelyi Tamás például elmondta, hogy tavasszal a Fideszre szavazott. Emlékeztetett arra a választási ígéretre, hogy a Fidesz megvédi a nyugdíjpénztárakat: úgy érzi, a kormány visszaélt a bizalmával. Jelenleg - folytatta - azt próbálják elhitetni vele, ha az egyik lábát kirúgják alóla, könnyebb lesz fél lábbal ugrálnia 40 évig. Attól fél, hogy csúnya combnyaktörés lesz a vége.

Dániel Péter ügyvéd, a Kékszalaggal a Demokráciánkért mozgalom vezetője hangsúlyozta: "Minden hatalom tőlünk származik, nem a Szent-Koronától, nem a hétfejű sárkánytól, és nem a hét törpétől". Hozzátette, hogy Selmeczi "szenátor" Gabriellára egy kiflit sem bízna rá, nemhogy a nyugdíjunkat és a jövőnket.

A szónoklatokat többször megszakította az "Orbán, takarodj!" vagy a "Viktor, takarodj!" kórus. A tüntetés szervezői tiltakozó aláírásgyűjtést indítottak, a petíciót pedig Orbán Viktor miniszterelnökhöz fogják eljuttatni.

www.nol.hu


Fotót készítette: Fidesz
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!