HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Diplomáciai hálózatának átszervezését tervezi az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok arra készül, hogy egy széles körű átszervezés keretében másik állomáshelyre vezényelje át azokat a diplomatáit, akiket a WikiLeaks portál által közölt dokumentumok alapján bárki azonosíthatott - erősítette meg egy amerikai internetes oldal.

Az amerikai politikára szakosodott The Daily Beast című honlap azt írta: az Obama-kormányzat a diplomáciai, a katonai és a hírszerzési állomány nagy átszervezését tervezi világszerte nagykövetségein, mert úgy ítéli meg, hogy a WikiLeaks általi nyilvánosságra hozatal lehetetlenné, sőt veszélyessé tette munkájukat.

Egy magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselő kijelentette, hogy legjobb embereik közül egyeseket át kell helyezni, mert abban az országban, ahol dolgoznak, félnek nekik elmondani az igazságot. A honlap szerint Washington igyekszik átcsoportosítani a botrányban érintetteket, mielőtt még a befogadó ország nem kívánatos személynek minősíti őket. Amennyiben ez utóbbi bekövetkezne, sokkal bonyolultabbá válna a helyzet, mert akkor a szóban forgó ország egy diplomatáját válaszképpen ki kellene utasítani - állapította meg az idézett forrás.

A WikiLeaks közölte hétfőn azoknak az ipari és infrastrukturális létesítményeknek a titkos listáját, amelyeket az Egyesült Államok különösen védendőnek tart terrorista támadásoktól, mert a külügyminisztérium szerint elvesztésük jelentősen befolyásolná az ország biztonságát.

A külügyminisztérium egy tavaly februári keltezéssel írt körlevelében felszólította a külföldi amerikai diplomáciai képviseleteket, hogy írják össze a felelősségi körükbe tartozó országokból azokat a létesítményeket, amelyeknek az elvesztése
komolyan kihatna az közegészségügyre, a gazdasági biztonságra vagy az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.

A listán a tengeralatti távközlési kábelek, kikötők, gátak, olaj- és gázvezetékek, bányák, a közegészségügy szempontjából fontos gyógyszergyárak szerepelnek. A több száz létesítményt tartalmazó felsorolás minden kontinensre kiterjed. A stratégiai infrastruktúrán túl említi a Panama-csatornát, egy kongói kobaltbányát, más bányákat
Dél-Afrikában és Latin-Amerikában, akárcsak a védőoltásokat előállító gyógyszergyárakat Dániában, Németországban, Olaszországban és Ausztráliában.

Malcolm Rifkind egykori brit védelmi és külügyminiszter teljesen felelőtlennek minősítette a WikiLeaksnek ezt a kiszivárogtatását, mert az segítheti a terroristákat. "Ez egy újabb bizonyíték a
(WikiLeaks) felelőtlen, szinte bűnös fellépésére. Ez a fajta információ az, ami a terroristákat érdekli" - tette hozzá.

Az európaiak többé már nem hisznek az afganisztáni beavatkozás sikerében - legalábbis ezt mondta Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke az Egyesült Államok belgiumi nagykövetének január elején.

A politikus véleményt tükröző amerikai diplomáciai táviratot a WikiLeaks portál hozta nyilvánosságra, s tartalmáról a Le Soir című belga lap számolt be. Van Rompuy január 4-én beszélt Howard Gutmannel, nem sokkal azután, hogy leköszönt a belgiumi kormányfői posztról az uniós megbízatás javára. "2010-ig még maradunk, az amerikaiak iránti tiszteletből, ez minden" - mondta, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok szövetségesei 2010 végére eredményeket akarnak látni.

"De ez az utolsó esély" - hangsúlyozta Van Rompuy a Gutman által készített feljegyzés szerint. Szavait alátámasztandó a Herman Van Rompuy kijelentette, hogy ha csak egy belgát is megölnek
Afganisztánban, Belgium afganisztáni szerepvállalásának befellegzett.

Szaúd-Arábia "jelentős haladást" tett afelé, hogy kurtítani próbálja a terrorcsoportokhoz áramló pénzeket, de az olajban gazdag királyság és öbölbeli arabszomszédai továbbra is pénzügyi forrásai olyan mozgalmaknak, mint az al-Kaida és a tálibok - olvasható amerikai kormányiratokban, amelyeket a WikiLeaks oknyomozó portál tett közzé.

A többéves időszakra kiterjedő belső diplomáciai sürgönyök tanúsága szerint Washington számára nagy kihívást jelentett szövetségeseinek meggyőzése arról, hogy fel kell számolni a terror finanszírozásával.
A pénzek nagy része feltehetőleg ezekben az országokban élő magánadományozóktól ered.

A táviratok ugyanakkor megállapítják az említett országok kormányainak kényes belpolitikai egyensúlyozását ez ügyben: egyfelől le kell sújtani a szélsőségesekkel rokonszenvezőkre, másfelől nem szabad szembekerülni a vallási, jótékonysági feladatokkal, nem szabad, hogy az Egyesült Államok bábjainak tűnjenek az egyre kétkedőbb lakosság szemében.

Ausztrália konzuli segítséget nyújtana Julian Assange-nak, a WikiLeaks portál alapítójának, ha külföldön letartóztatnák - közölte Robert McClelland igazságügy-miniszter, legfőbb ügyész hétfőn. A nemzetközi letartóztatási parancsot nemi erőszak gyanújával adta ki Assange ellen Svédország kérésére az Interpol. Úgy tudni, hogy jelenleg Nagy-Britanniában tartózkodik a 39 éves férfi.

A svájci posta banki leányvállalata, a Postfinance hétfőn befagyasztotta Julian Assange bankszámláját. A döntést azzal indokolta, hogy Assange hamis adatokat közölt lakhelyéről számlája megnyitásakor.

A Jobbik szerint Martonyi János külügyminiszter méltatlanul és felháborító módon reagált a Wikileaks által kiszivárogtatott azon információkra, amelyek szerint az amerikai külügyminisztérium adatokat gyűjtött a magyar közélet szereplőiről. Volner János képviselő parlamenti sajtótájékoztatóján megdöbbentőnek nevezte a külügyminiszter reakcióját, amely szerint a kiszivárogtatott dokumentumok az amerikai diplomáciai szolgálat belső levelezésből származnak, ezért gyakorlatilag nem kívánta kommentálni azok tartalmát. A képviselő felhívta a figyelmet, hogy az adatok jogosulatlan begyűjtése több büntetőjogi kategóriát, többek között a kémkedést is kimerítik.

Bagi László - Pesir Albert

Breuer Press International


Fotót készítette: www.bpi.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!