HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Kezdődik a móri vérengzés tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán
Kedden megkezdi a Fővárosi Ítélőtábla a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőperének másodfokú tárgyalását. A táblabíróság Weiszdorn Róbert ügye mellett december közepéig a vérengzés miatt korábban elítélt Kaiser Ede, illetve korábban megvádolt Hajdú László ügyében is lefolytatja a másodfokú eljárásokat. Mindhárom pert ugyanaz a tanács tárgyalja, először Weiszdorn Róbert esetében születhet jogerős ítélet.

Weiszdorn Róbertet 2008 decemberében ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre a Fejér Megyei Bíróság, de a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségéből nem zárta ki. A döntés ellen a vád és a védelem is fellebbezett: előbbi súlyosbításért, utóbbi enyhítésért.

A nem jogerős ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a bankrablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva – a pénzintézet ajtajához állt és elküldte az érkező ügyfeleket.
A bankrablás során alig több, mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt – forintot és valutát – zsákmányoltak a tettesek.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004. decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, Hajdú Lászlót azonban a móri vádpont miatt nem, csak más fegyveres rablások miatt ítélte 15 év szabadságvesztésre.

A Fővárosi Ítélőtábla ítéletével 2005-ben Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó szabadságvesztése jogerőre emelkedett, Hajdú László esetében azonban új eljárást írt elő a táblabíróság. A megismételt eljárásban 2008 októberében nem jogerősen 17 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Hajdú Lászlót, Kaiser Edével közösen elkövetett rablások és más bűncselekmények miatt, a móri vádpontban azonban – az ügyész vádmódosítása révén – nem mondta ki bűnösnek.

Kaiser Ede két és fél éve töltötte a móri bankrablás miatt jogerősen kiszabott szabadságvesztését, amikor ügyében 2008 áprilisában perújítást rendeltek el. Az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt, hanem Weiszdorn Róbert és az előzetes letartóztatás során 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társa, Nagy László.

Kaiser Ede tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésének végrehajtását a Fővárosi Bíróság felfüggesztette, perújítási eljárása 2008 őszén kezdődött meg, s tavaly novemberben a bíróság kimondta: nem ő az egyik móri gyilkos.

www.klubradio.hu


Fotót készítette: www.bpi.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!