HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Tízmillió euróra emelik a Mladić fejére kitűzött vérdíjat
A szerb kormány az eddigi összeg tízszeresére, tízmillió euróra emeli a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladić volt boszniai szerb katonai parancsnok fejére kitűzött vérdíjat - közölte csütörtökön egy neve elhallgatását kérő belgrádi kormányzati illetékes. A vérdíj összegének felemeléséről még a nap folyamán hivatalos bejelentést tesznek.

Az intézkedés vélhetően összefügg azzal, hogy az Európai Unió a hét elején zöld jelzést adott a szerb EU-integráció folytatásának, de hangsúlyozta, minden további előrelépés csak akkor lehetséges, ha Szerbia "maradéktalanul együttműködik" a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. E formulán az első számú hágai szökevény, a Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban sokak által ma is hősnek tartott Mladić elfogását és kiadatását szokták érteni.

A szerb kormány három éve tűzött ki egymillió euró vérdíjat Mladić fejére. Pénzjutalmat ígértek a másik, még szökésben lévő hágai vádlott, Goran Hadžić egykori horvátországi szerb vezető elfogásáért is, most ezt is felemelték 500 ezer euróra. A nyomravezetőnek egyébként nem kell adóznia a kifizetett jutalom után.

Az Egyesült Államok a szerb kormány vérdíjától függetlenül 5 millió dollárt és teljes körű védelmet ígér annak, aki segít Mladić kézre kerítésében.

Mladić ellen 1995-ben emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtás, emberiesség elleni bűntett és háborús bűncselekmények miatt. 2000 októberéig, amíg fennállt az azóta - a hágai törvényszék fogdájában - elhunyt Slobodan Milošević rendszere, háborítatlanul élt Belgrádban. Azóta kénytelen rejtőzködni, de Serge Brammertz hágai főügyész az elmúlt hónapokban többször is kijelentette, vannak arra utaló jelek, hogy Mladić Szerbiában van.

www.dunatv.hu


Fotót készítette: www.blic.rs
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!