HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Panasszal élt a gyanúsítás-őrizetbe vétel ellen a vörösiszap-katasztrófa felelőse
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gyanúja szerint Bakonyi Zoltán a MAL Zrt. vezérigazgatójaként elmulasztotta többek között a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi és jelző-riasztórendszerek kialakítását.

Bakonyi Zoltánt a Mal Zrt. vezérigazgatóját hétfőn délután az otthonából állították elő. Az ORFK A hírlapnak kedd délután kiadott közleménye szerint Nemzeti Nyomozó Iroda tegnap délután gyanúsítottként hallgatta ki Bakonyi Zoltánt a kolontári katasztrófáért felelős ajkai illetőségű MAL Zrt. vezérigazgatóját, az iszapkatasztrófával összefüggésben, több ember halálátokozó közveszélyokozás és környezetkárosítás bűncselekmények miatt.
Bakonyi Zoltán a nyomozóhatóság előtt vallomást tett, azonban panasszal élt mind az őrizetbe vétel, mind pedig a gyanúsítás ellen.
Bakonyi Zoltán gyanúsítotti kihallgatása az október 04-én történt kolontári vörösiszapömlés során bekövetkezett káreseményhez kapcsolódik.

A gyanúsított elmulasztotta a hasonló katasztrófa esetén a kármentesítéshez és az élet, testi épség, valamint a vagyon megóvásához szükséges intézkedések kidolgozását, védelmi rendszerek, a káresemény hatását csökkentő védművek és jelző-riasztórendszerek kialakítását.

A férfi a katasztrófa bekövetkezést követő valamennyi nyilatkozatában azt állított, hogy rendszeresen ellenőrizték a zagytározó gát műszaki színvolát, állapotát. Erre azonban rácáfol annak az MTV híradójának nyilatkozó vállalkozónak a vallomása, aki csőszerelőként dolgozott a nyár elején, június-július táján, amikor is egy méterrel megemelték a gátat, valamint egy állítólagos főmérnök terhelő vallomása, amit az NNI nyomozóinak tett Bakonyi Zoltánra.

Bagi László


Fotót készítette: ORFK
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!