HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A Hetitv és a BreuerPress napi hírösszefoglalója
A Hetitv és a BreuerPress napi hírösszefoglalója.

Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet a Fidesz pénteki, székesfehérvári kampányzáróján – közölte a város fideszes polgármestere. Cser-Palkovics András közölte, nagyon komoly érdeklődés mutatkozik az esemény iránt: a városból, a megyéből, az egész országból és országhatáron túlról is jelezték már többen is, hogy részt kívánnak venni a rendezvényen. A Városház tér és környéke biztosan megtelik a másfél órás program idejére – tette hozzá. A városvezető elmondta, hogy a kampányzáró eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Vargha Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő-jelölt házigazdaként szól majd az egybegyűltekhez, míg a város nevében ő mond köszöntőt. Megjegyezte, hogy elképzelhető egy meglepetésvendég felszólalása is, de az még egyeztetés alatt van.

A polgári Magyarország a Fidesz legidőtállóbb és legfontosabb célkitűzése. Ez jelenti annak a nemzeti önazonosság-tudatnak a megőrzését, amelyért sokat küzdöttek az ország történelmében és az elmúlt években, de jelenti azt a nyugati életszínvonalat is, amelyhez szeretnének felzárkózni – nyilatkozta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a Demokrata című hetilapnak. A kormánypárti politikus azt hangoztatta: a 2010 óta elért eredmények különösen megsüvegelendőek az után az “államcsőd” után, amelybe a szocialista kormány vezette az országot. A legnagyobb teljesítménynek azt nevezte, hogy ma 740 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben. Ebből nagyjából 600 ezer piaci munkahely, 140 ezren vannak még a közmunkaprogramban. Az is jól látszik – tette hozzá Gulyás Gergely -, hogy ez utóbbi szám radikálisan csökken, mert a közmunkaprogramban részt vevőknek is megnyílt a lehetőség arra, hogy a piacon találjanak állást.

Egyéni országgyűlési képviselőjelöltek visszaléptetését jelentette be az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt. A megállapodás szerint Budapest két választókörzetében az Együtt jelöltje javára lép vissza az MSZP-Párbeszéd és a DK. A csepeli választókörzetében Szabó Szabolcs, míg a XVI. kerületben Vajda Zoltán marad a jelölt. Az Együtt visszalépteti a jelöltjeit az MSZP javára a főváros a III. kerületében, a XX. kerületben és a XXII. kerületben, valamint Nyíregyházán, Debrecenben és Szigetszentmiklóson. A DK javára lépnek vissza az Együtt jelöltjei Budapesten a II., a XII. és a XI. kerületben, továbbá Győrben és Dunakeszin. Bejelentette visszalépését V. Naszály Márta, az MSZP-Párbeszéd belvárosi jelöltje is Csárdi Antal LMP-s politikus javára.

Az MSZP-Párbeszéd mindenkinek elérhető és minden gyermeknek a felemelkedéshez esélyt jelentő iskolarendszert hozna létre április 8-a után – közölte a két párt közös miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely – miután szakszervezeti vezetőkkel, oktatáskutatókkal és a Tanítanék mozgalom képviselőivel egyeztetett – azt mondta, olyan oktatási reformot hajtanak végre, amely a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak is jó lesz. Hozzátette: csökkentik a diákok és a pedagógusok terhelését; negyedével csökkentik, valamint átalakítják a tananyagot. A Párbeszéd társelnöke azt mondta, újra kinyitják a felsőoktatás kapuit, ingyenessé teszik az első diplomát, növelik a gimnáziumi férőhelyeket. Karácsony Gergely szerint mindehhez jobban megfizetett pedagógusokra van szükség, ezért vállalják, hogy a jelenlegi költségvetési ráfordításokat legalább 30 százalékkal emelik.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint szervezetten és tömegesen lehet csalni a határon túli magyarok levélszavazataival. A párt azt ígéri, ha kormányra kerül, utólag egyenként ellenőrzi ezeket a voksokat. A DK ügyvezető alelnöke azt mondta, hogy a Délvidéken például a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) “szegődött a Fidesz zsoldjába”. Molnár Csaba helyi sajtóhírek alapján közölte: a szervezet aktivistái járják az országot, hogy “segítsenek” a szavazólapok kitöltésében, de eközben arra buzdítják a választókat, hogy voksoljanak a Fideszre. A kampányfőnök arra is kitért, hogy a szavazatok leadása után a VMSZ több vajdasági magyart is megkeresett azzal, hogy miért nem a Fideszre voksolt. Ehhez viszont ki kell nyitni a borítékokat, bár sokszor még erre sincs szükség: a szervezet aktivistái ugyanis azt kérik a helyi magyaroktól, hogy ne ragasszák le a borítékaikat – tette hozzá.

Ősszel elindulhat az országos vastagbélrákszűrés – értesült a Népszava, amelynek Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta: szeptember-október hónapokban már elérhető lesz a gyógyszertárakban az egységdoboz, amelyben benne lesznek a mintavételhez és annak továbbításához szükséges eszközök. Az otthon levett mintát laborba kell küldeni, ahol azt vizsgálják, van-e daganatra utaló vérnyom, és erről a leletet elküldik a háziorvosnak. A tervek szerint ősztől a regionális szűrőközpontok értesítenék az 50-70 éveseket, hogy vegyék át a vastagbélrákszűréshez szükséges csomagjukat a háziorvosoknál vagy a patikákban. A jövő év végéig 2,4 millió ember kaphat levelet – tette hozzá a lap.

Gazdaság:

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. a decemberi előrejelzését megtartva, a GDP 4 százalékos bővülését várja 2018-ban, inflációs prognózisa sem változott, a decemberi előrejelzéséhez hasonlóan, 2,5 százalékos pénzromlást vár 2018-ban. Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója elmondta: a nemzetgazdasági beruházások a tavalyi 17 százalékos növekedés után szerényebb ütemben, de még mindig jelentősen, 10 százalék körüli mértékben bővülnek 2018-ban. Hozzátette: a decemberi várakozásukhoz képest, az akkori 3,7 százalékos ütemről, 4,5 százalékra növelték az idei magánfogyasztásra vonatkozó előrejelzésüket.

Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!