HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Először született ítélet Szerbiában az Iszlám Állammal összefüggő terrorcselekmények miatt
Első fokon összesen 67 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy belgrádi bíróság szerdán azt a hét férfit, akit több terrorcselekmény elkövetésével, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel való együttműködéssel, valamint a külföldi harcokra történő toborzással vádoltak. Ez az első olyan ítélet Szerbiában, amelyet az IÁ-val összefüggő terrorcselekmények miatt mondtak ki.

A szerb sajtó beszámolói szerint három vádlottra távollétében szabták ki az ítéletet, mert még szökésben van, nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene.
A legsúlyosabb ítélet 11 év, míg a legenyhébb 7 és fél év letöltendő börtönbüntetés volt.
A férfiakat azzal vádolták, hogy 2013-ban felvették a kapcsolatot az akkor már terrorszervezetnek minősített Iszlám Állammal és an-Nuszra Fronttal, majd Szerbiában és a nyugat-balkáni országokban pénzt gyűjtöttek, amelyből a szíriai és az iraki harcterekre induló szerbeket finanszírozták, valamint további harcosokat toboroztak. Az ügyészség szerint legalább 24 ember jutott ki a szíriai harctérre a közreműködésükkel. Az egyik elítélt, Abid Podbicanin az ügyészség szerint a balkáni harcosok hadtestét vezette Szíriában, később több internetes oldalon is azt lehetett olvasni, hogy meghalt a harcokban, erre azonban egyelőre nincs bizonyíték.


kma \ kvs

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!