HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A Hetitv és a BreuerPress napi hírösszefoglalója
A Hetitv és a BreuerPress napi hírösszefoglalója.

Belpolitika:

Nincs „borsókúti paktum”, vagyis nem jött létre megállapodás a Jobbik és az LMP közt – közölte a hétfő esti találkozóról Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Szél Bernadett szerint “a baloldal irányából a jobboldal irányába nem történt meg az a közeledés, ami ahhoz kell, hogy kormányváltás legyen Magyarországon április 8-án”. Az LMP irányába nyitottak vagyunk – mondta Vona –, kell is tárgyalni, hiszen sok rendszert, problémát rendbe kell tenni, és lehet, hogy a Jobbiknak és az LMP-nek közösen kell megtenni. A Jobbik ugyanakkor egyedül indul a választásokon, nem kíván együttműködni a „XX. századi pártokkal”.

Történelmi bűnt vesz magára az LMP, ha Orbán-kormány hatalomban maradását segíti – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője. Gréczy Zsolt úgy vélekedett: az a kérdés, hogy az LMP hajlandó-e részt venni a kormányváltásban. A pártnak pár nap áll rendelkezésére ahhoz, hogy ebben a kérdésben stratégiai döntést hozzon – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy 2014-ben az LMP különálló politikája 11 mandátumot jelentett a Fidesznek, ami most több is lehet. A szóvivő szerint amennyiben az LMP továbbra is ezt a teljes különállást képviseli, az emberek meg fogják büntetni a pártot és kiejtik a parlamentből.

Továbbra sincs olyan egységes ellenzéki összefogás, amilyet a hódmezővásárhelyi önkormányzati választás után kilátásba helyeztek a pártok – mondta a Médianéző igazgatója. Boros Bánk Levente hozzátette: azóta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kijelentette, hogy csak a parlamenti együttműködés lehetőségét látja a Jobbikkal. Az LMP azonban csak akkor hajlandó együttműködni, ha a Jobbikot is beveszik az ellenzéki összefogásba, így ezzel a lépéssel az LMP-re háríthatja az együttműködés meghiúsulását Gyurcsány Ferencre – mondta az igazgató. Véleménye szerint Gyurcsány Ferenc kényelmes pozícióban van, nagy eséllyel bekerül az Országgyűlésbe és pártjának saját frakciója is lesz, a többiekkel való együttműködésre valójában nincs is szüksége.



A kormányváltás érdekében a Momentum visszalépteti jelöltjeit három választókerületben három különböző párt színében induló ellenzéki jelölt, Kunhalmi Ágnes, Hadházy Ákos és Steinmetz Ádám javára – közölte a párt. „Az ellenzéki pártok leültek tárgyalni és perrel álltak fel. Húsz nappal a választások előtt tettekre van szükség, nem perekre” – kommentálta az elmúlt 48 óra történéseit Fekete-Győr András. A Momentum elnöke szerint a 3 visszaléptetés gesztus a többi párt felé, mellyel a Momentum kifejezi, hogy hajlandó közösen dolgozni választókerületi szinten a Fidesz legyőzése érdekében.

A Magyar Liberális Párt elnökhelyettese arra kérte a kormányváltásra vágyó szavazókat, hogy ne voksoljanak a Jobbik országos listájára. Sermer Ádám azt mondta, az ellenzéki szavazók megértették, hogy az egyéni körzetekben a legesélyesebb ellenzéki jelöltre kell voksolni. Az országos lista viszont legalább annyira fontos eleme lesz a választás végkimenetelének – tette hozzá. Ezek közül jelenleg az MSZP-Párbeszédé az egyetlen, amelyikre egy demokratikus együttműködés épülhet – jelentette ki.

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A napirendi szavazás előtt Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke elmondta: Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter ügyéről, amely szerint a politikus egy közjegyzői okirat szerint 1300 milliárd forint felett rendelkezhetett, valamint Hódmezővásárhely nemrég megválasztott polgármesterének számítógépére telepített kémszoftverről kértek volna tájékoztatást a kormány és a szolgálatok képviselőitől. A testület ellenzéki tagjai mintegy fél órán keresztül vártak a kormánypárti képviselőkre. Mivel a testület határozatképtelen volt, így az ülésen sem a Belügyminisztérium, sem a szolgálatok képviselői nem válaszoltak kérdésekre. Azt mondták: tegyék fel a kérdéseket írásban, s arra válaszolni fognak.

A két éven túli eljárások száma az összes peres ügyet tekintve 2012 és 2017 között 37 százalékkal csökkent. Már csak az ügyek öt százaléka tart két éven túl – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Handó Tünde hozzátette, a polgári peres törvényszéki ügyekben az ügyhátralék egy év alatt országosan 22 százalékkal, a Tatabányai Törvényszéken pedig 40 százalékkal csökkent.

Vidéken is megkezdődött a nyugdíjasok 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványainak kézbesítése, a küldeményeket április közepéig minden érintett megkapja – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára. Novák Katalin ismertette: a küldemény 4 darab 2000 forintos és 2 darab 1000 forintos, élelmiszerre és meleg ételre beváltható utalványt tartalmaz, érvényességük 2019 utolsó napján jár le, a küldeményt az értesítéssel a kézbesítést követően 10 napig a postán is át lehet venni. A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kap.

A romák becsületet és tisztességet szereznek a munkával és a tanulással – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a romák számára indított Nő az esély című program keretében képesítést szerző bizonyítványosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán. Balog Zoltán úgy fogalmazott, a romák ezzel nemcsak maguknak, hanem saját etnikai csoportjuknak is megbecsülést szereznek, ami nagyon fontos. Minél több tisztességesen dolgozó roma fiatalt látnak az emberek, annál kevésbé maradnak meg az elő- és utóítéletek, amelyek egyébként sajnos jelen vannak a világban, így Magyarországon is – mondta. A program keretében mintegy hatvan roma nő és férfi szerzett gyermek- és ifjúsági felügyelői képesítést, közülük most csaknem ötvenen vehették át a bizonyítványukat a minisztertől.

Az Egészséges Budapest Program keretében teljesen megújul az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI) – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály közölte: még az idén megkezdődik az intézet fejlesztése és korszerűsítése 1,453 milliárd forintból. Emellett 805 millió forintos ráfordítással megkezdődhet a többi fejlesztés előkészítése, amelyek várható összköltsége 17,8 milliárd forint. A három ütemben, 2021-re megvalósuló beruházás során felépül egy új kórházi tömb, megújulnak az orvostechnikai berendezések, valamint épületkorszerűsítést is terveznek.

A március eleji kemény fagyok nagyobb gondot okoztak a kiskertekben, mint a március közepi hó – mondta az InfoRádiónak a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke. Szent-Miklóssy Ferenc hozzátette, aki eddig nem metszette meg a gyümölcsfát vagy a szőlőt, annak valószínűleg nem lesz nagyobb vesztesége. A hó védi a növényeket, így sokkal nagyobb gondot okozott a pár héttel ezelőtti -10-20 fokos fagy, mint a hosszú hétvégén tapasztalt lehűlés – hangsúlyozta a szakértő. Március elején sok helyen a rügy is elpattant a hideg hatására, így biztosak lehetünk némi károsodásban. A múlt heti lehűlésnél főként az okoz gondot, hogy előtte beköszöntött az enyhe időjárás, így a gumós dísznövények csírázni kezdtek, a hűvös időjárásban pedig elfagyhattak. „Aki megmetszette például a szőlőt, meg megmetszette gyümölcsfát, bizonyos károsodás mindenképp jelentkezhet” – emelte ki Szent-Miklóssy Ferenc. További problémát jelenthet, hogy az enyhe tél miatt – a március eleji fagyok ellenére – a kórokozók, kártevők nem pusztultak el teljesen – figyelmeztetett a szakértő.

Az elmúlt napokban 65 ezerre nőtt és várhatóan tovább növekszik Magyarországon a belvízzel elöntött terület nagysága – közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. Siklós Gabriella elmondta: a korábbi enyhe időben megindult az olvadás, majd nagyon sok csapadék esett, így gyakorlatilag mindenhol gondot okoz a víz. Ráadásul várható, hogy tovább romlik a helyzet, mivel – elsősorban az északkeleti tájakon – még sok hó van, és ezt már nem lesz képes befogadni a föld. Kitért arra: a Székesfehérvári és a Szolnoki Igazgatóság területén már harmadfokú a készültség a belvíz miatt.

Augusztusig állandó munkavégzésre lehet számítani az M1-es autópálya fővároshoz közeli szakaszán. A sztráda tavaszi-nyári javítására mintegy 4,5 milliárd forintot fordítanak. A közútkezelő az elmúlt hónapokban is folyamatosan végzett kátyúzási munkákat az autópályán, március első felében pedig megkezdte és augusztusig ütemezetten végzi a lokális és nagyfelületű javításokat a Budapest és Tatabánya közötti szakaszon. A már zajló beavatkozásokon túl, az országos komplex útfelújítási program részeként, az M1-es Hegyeshalom felé vezető oldalán, 2,5 kilométeres szakaszon Biatorbágy térségében, valamint egy 11,75 kilométeres szakaszon a Herceghalom-Bicske vonalon is végeznek majd sávfelújítást – írták.

Gazdaság:
Több mint 5 éve, 61 hónapja folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, a tendencia vélhetően a követező hónapokban is folytatódik – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter. A KSH kedden kiadott jelentése szerint januárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ami hathavi csúcsnak számít. A miniszter hozzátette: a béremelkedés az ágazatok közül a szállítást, a raktározást, az egészségügyet és az építőipart, területi megoszlást tekintve pedig Békés, Baranya, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyét érintette a legnagyobb mértékben. Varga Mihály kiemelte, számítottak rá, hogy a 2016 novemberében a kormány és a szociális partnerek által aláírt hatéves bérmegállapodás hatására jelentősen emelkednek a bérek, a fizetések növekedési üteme azonban meghaladta a várakozásokat. Felidézte, a bérmegállapodás értelmében idén január elsején a minimálbér 8, a szakmunkás garantált bérminimum 12 százalékkal emelkedett.

A tavalyi rekordév után januárban sem lassult a magyar turizmus növekedése, a szállodákban a belföldi vendégéjszakák száma emelkedett a legdinamikusabban – így értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb statisztikai adatokat. A szállodaszövetség szerint is kiemelkedőnek számít az előszezoni vendégforgalom kétszámjegyű emelkedése. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden azt közölte, januárban 10,4 százalékkal nőtt az idegenforgalom, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 13,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Guller Zoltán kiemelte: Budapesten több mint 25 százalékkal emelkedett a belföldi turisták száma, és a Balatonnál is 22 százalék feletti növekedést mértek.

Könnyű:

Két brit kutató sikerrel kezelt két időskori vakságban szenvedő beteget, akik nem csak, hogy visszanyerték látásukat, de a kísérleti kezelés után újra tudtak olvasni is. Pete Coffey és Lyndon da Cruz őssejtes kezeléssel adta vissza két AMD-ben (age-related macular degeneration – időskori makula degeneráció), vagyis időskori vakságban szenvedő beteg látását – az egyikük egy 60-as éveiben járó nő, a másikuk egy 80-as éveiben járó férfi volt – írta a The Guardian alapján az Index. Coffey elmondta, hogy a javulás sokkal jobb volt a vártnál, és hogy a kezelés öt éven belül akár annyira elterjedt lehet, mint most a szürkehályog műtét.

Csődbírósági védelmet kért a The Weinstein Co., miután a Harvey Weinstein társalapító szexuális zaklatási botrányába beleroppant cég eladására tett kísérletek meghiúsultak. “Bár reméltük, hogy elkerüljük a bíróságot és sikerül eladni a céget, a vállalat vezetése örömmel fogadta a vagyonértékek maximalizására vonatkozó tervet, amellyel a lehető legtöbb munkahelyet megőrizheti és igazságot szolgáltathat az áldozatoknak” – fogalmazott Bob Weinstein, a vállalat társalapítója, Harvey Weinstein fivére a csődbírósági védelemről kiadott közleményében. A The Hollywood Reporter beszámolója szerint a Weinstein Co.-nak a bírósági dokumentumok alapján 200-999 közötti hitelezője van, eszközökben és becsült forrásokban pedig 500 millió és egymilliárd dollár közötti vagyona. A legnagyobb 30 hitelezője között szerepel 14,4 millió dollárral a Wanda Pictures, 5,6 millió dollárral a Viacom és 3,7 millió dollárral a Sony. Több csúcskategóriás ügyvédi irodának is dollármilliókkal tartozik a cég.

Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!