HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Budai: Czeglédy kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét
A baloldal azért ragaszkodik Czeglédy Csabához, mert ő kezelte az MSZP és a DK kampánypénzét - mondta Budai Gyula a Figyelő című hetilapnap legfrissebb számában közölt interjúban.

Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy amikor a politikust kiengedték az előzetes letartóztatásból, első útja Gyurcsány Ferenchez, a DK elnökéhez vezetett.
Hozzátette: az egész szombathelyi képviselő-jelöltséget azért találták ki Czeglédy Csaba számára, hogy egy kis időre kiengedjék az előzetesből, és bizonyítékokat semmisíthessen meg, vagy egyeztessen Gyurcsány Ferenccel.
Kifejtette azt is: Czeglédy Csaba megzsarolhatná Gyurcsány Ferencet, valamint több MSZP-s és DK-s politikust.
Amennyiben jogellenesen juttatott pénzt a két párt kasszájába, a mostani hallgatásával fedezheti őket. "Kéz kezet mos" - fogalmazott Budai Gyula.
A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra is: Czeglédy Csaba mellett tüntetett többek között Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke is. Közölte: Kunhalmi Ágnes 2014-ben, a választás előtt találkozott Czeglédy Csabával, és abban állapodtak meg, hogy a szombathelyi szocialista finanszírozza majd a párt országos kampányát.
"Jó lenne, ha Czeglédy nyilatkozna arról, mekkora összeget adott át Kunhalminak" - tette hozzá, de választ várt arra is, miből adta ezt a pénzt.
Emlékeztetett: a diákmunka-szövetség ügye 2011-ben kezdődött, és hat év alatt 6,3 milliárd forint adót nem fizettek be a költségvetésbe.
"Czeglédynek semmilyen más feladata nem volt, mint hogy pénzt "állítson elő" a baloldal támogatására" - jelentette ki. Szerinte azok a politikusok, akik kiállnak Czeglédy Csaba mellett, megnyugodhatnak, hogy a szombathelyi "táskás emberük" semmilyen terhelő dolgot nem mond róluk a hatóságoknak.


bet \ bpt

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!