HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Egy képviselőnek nem csak országos, hanem helyi ügyekkel is kell foglalkoznia
Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában aktuális országos és csepeli ügyekről is beszélt.

A politikus, csepeli képviselőjelölt beszélt arról, hogy a kerületben jelenleg minden rendben van, kiváló a közlekedés, a köztéri lámpák működnek, amelyeket nem a mostanában sokat emlegetett Elios telepítette. Szóba került a képviselő korábbi nyilatkozata, amelyben a csepeli infrastrukturális beruházásokról beszélt. Németh Szilárd megerősítette, hogy a Gubacsi-híd felújítása továbbra is folyamatban van, azzal együtt, hogy két tulajdonosa van, hiszen a vasúti rész az állami, míg a gyalogos és kerékpáros közlekedést biztosító rész pedig fővárosi kézben van. A vasúti rész megújítása elkezdődik, annak ellenére, hogy bár uniós támogatásban részesült, de jelenleg, „üres a kassza”, ezért nem érkezett meg az összeg, de ennek ellenére a munkálatokat megkezdik. Mint Németh Szilárd elmondta, most nem érünk rá, hiszen ez a vasúti híd segítheti Csepel infrastruktúráját, amivel vissza lehet nyerni valamit az egykor volt szép ipari korszakból. Mint kiemelte, az egykor volt Weiss Manfréd Művek működtetésére már van beruházó, amennyiben minden gyorsan lezajlik, akkor a 2020-as évek elejére már működhet a híd.

A képviselő beszélt arról is, hogy Csepelnek milyen fontos a múlt emlékeinek az ápolása, ezért is van egy nagyszerű helytörténeti múzeum, ami szintén megújult az elmúlt időszakban. A kiállításon is kiemelt szerepe van Weiss Manfrédnak, akinek köszönhetően egy kis vidékies jellegű városból egy világszerte elismert munkásváros lett, sajnos az ő munkásságát a XX. századi diktatúrák tették tönkre.

Németh Szilárd kérdésre beszélt a tervezett csepeli zsinagógáról, amelynek az alapkövét tették le évekkel ezelőtt. A politikus elmondta, szerinte már el kellene kezdeni a zsinagóga építését, ehhez nagy szükség lenne egy mindenki által elfogadott közmegegyezésre, hogy tényleg legyen Csepelnek is zsinagógája. Azt nem tudta megmondani, hogy eddig miért nem kezdtek neki ennek, hiszen még a magyar kormány is jelentős összeget, 400 millió forintot biztosított a zsinagóga megépítésére, ami nem csak vallási, hanem egyben egy közösségi térként is működhet.

Németh Szilárd, mint a Birkózó Szövetség elnöke ígért Csepelre egy sportcsarnokot, ezzel kapcsolatban elhangzott, már megtörtént a tender kiírása, sőt már eredményt is hirdettek, kezdődhet az építkezés, hiszen 2019-ben már verseny is lesz az új csarnokban.

Hatalmas tervekkel vág neki a jövőnek Németh Szilárd, mint elmondta, eddig is, hol egyéni, hol pedig listás képviselőként is mindent megtett Csepelért. Most például a Weiss Manfréd Terv van előttük, amihez várják a kormány támogatását, persze ehhez nagy szükség van arra, hogy a választások után folytathassa a jelenlegi kormány a munkáját. Mindezt az emberek döntik el Csepelen, ahogy másutt is – tette hozzá a képviselő. A választás egyik tétje a helyi beruházások folytatása is, mondta el Németh Szilárd, aki szerint egy valódi képviselő az országos ügyek vitele mellett a helyi ügyek képviseletét is el kell lássa. A politikus szerint ugyanakkor nagyon fontosak a fejlődési irányok, ám a választás tétje az emberek, az ország biztonsága. Egy biztos, a jelenlegi kormány a gazdaságot, a pénzügyeket rendbe tette, nem mindegy, hogy a munkanélküliek vagy a foglalkoztatottak száma nő évről évre – hangsúlyozta Németh Szilárd. Azt kell megmagyarázni az embereknek a politikus szerint, hogy ki mit akar a jövőben és Magyarország az magyar Magyarország maradhat-e. Ezzel kapcsolatban a képviselő elmondta, egyre inkább felrúgják a nemzetközi egyezményeket, erre lehet példa az ENSZ tervezett határozata, ami a Genfi Egyezmény ad acta tételét jelenti. Itt már nem menekültekről, hanem migránsokról kell beszélni – mondta el a fideszes politikus. Mindezek mellett már egy ideje Brüsszel is ugyanezt a játékot játsza a dublini reform címén, ahol azt mondják, nincs illegális migráció, csak migráció van. Magyarország a határzárral, a határra vezényelt rendőrökkel és katonákkal, no meg a schengeni rendszer következetes védelmével érte el, hogy itthon nincs felfordulás. Különösen fontos lenne, ha az Európai Unió megértené, a migránsokat nem a kontinensen, hanem a szülőhelyükön kell támogatni, segíteni, jelenleg Európa gazdag, de nagyon gyenge, ezért a gazdagságát kellene használni arra, hogy segítő kezet nyújtson. Ugyanakkor fontos az is – mondta el Németh Szilárd, hogy azokat a szervezeteket és bűnbandákat megállítsák, amelyek szervezik a bevándorlást.

Németh Szilárd megerősítette a rezsicsökkentés fontosságát, az elmúlt napokban felröppent hírekkel kapcsolatban, amelyek még alacsonyabb árakról szóltak, meg elmondta, kiderült, kiderült az egészről, hogy blöffről van szó.


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!