HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik a kommunista rezsim uralma alatt
Phenjan a Koreai-félsziget egyesítésére törekszik a kommunista rezsim uralma alatt - fogalmazott ifjabb Harry Harris, az amerikai haditengerészet admirálisa egy képviselőházi meghallgatáson.

A tengernagy, aki a csendes-óceáni katonai műveletekért felelős, a képviselőház fegyveres ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán fejtette ki álláspontját.
Meglátása szerint bár általánosan elterjedt vélemény, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető atomfegyverzet kifejlesztésére törekszik, ám a célja ennél jóval több. Ezzel ugyanis nemcsak a saját rendszerét kívánná megőrizni, hanem önkényuralmi rendszere alatt egyesítené a félszigetet is.
"Úgy gondolom, önmagunkat korlátozzuk, amikor Észak-Korea nukleáris ambícióit csupán annak tulajdonítjuk, hogy meg akarja védeni a rendszerét" - hangsúlyozta a tengernagy. Leszögezte, hogy már Kim Dzsong Un apjának, Kim Dzsong Ilnek és nagyapjának, Kim Ir Szennek is ez volt a célja, de kudarcot vallottak, és Kim Dzsong Un most úgy véli, hogy neki kell beteljesítenie e célt.
Harris tengernagy kifejtette: atomfegyverek és ballisztikus rakéták kifejlesztésére irányuló programjai Kim Dzsong Un számára "olyan helyzetet teremtettek, hogy zsarolhatja Dél-Koreát, a térség más országait és bennünket". Az admirális arra is figyelmeztetett, hogy a most zajló dél-koreai téli olimpiai játékokon az észak-koreaiak csupán "elbűvölni szeretnék a világot", és óva intette mind Dél-Koreát, mind az Egyesült Államokat attól, hogy hitelt adjon e kampánynak. Észak-Koreát "a rezsimje és a tények alapján kell megítélni" - szögezte le.
Harry Harris "bátorító fejleménynek" nevezte Észak-Korea jelenlétét a téli olimpián, de kitartott amellett, hogy a Phenjannal folytatandó minden, jövőbeni tárgyalásnak "a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atomfegyver-mentesítésére kell összpontosítania". Az admirális ugyanakkor nem javasolt változtatást az Egyesült Államok Észak-Koreával kapcsolatos politikájában.
Ifjabb Harry Harris 2015 óta irányította az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságát. Donald Trump elnök a múlt héten őt jelölte ausztráliai nagykövetnek.


kjj \ kvb

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!