Tel Aviv   New York   Budapest   Moszkva       Kijev

HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Teréz körúti robbantás - Meghallgatták az életveszélyesen megsérült rendőröket
A másfél évvel ezelőtti Teréz körúti robbantásban életveszélyesen megsérült két rendőrjárőrt és egy könnyebben megsérült civilt hallgatott meg tanúként a Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán.

Az egyik rendőr, egy fiatal férfi elmondta: a robbantás napján a Blaha Lujza tér és a Nyugati pályaudvar között szokásos járőrszolgálatot láttak el, a robbantás előtt semmi különösre nem figyeltek fel. A Teréz körút 2-4. szám alatt elhelyezett, táskába rejtett bomba azért nem szúrt nekik szemet, mert éppen azon a helyen szokott aludni egy hajléktalan, aki gyakran őrizetlenül hagyta ott a csomagjait is.
A rendőr elmondta, hogy a robbanástól pár másodpercre megzavarodott. Látta, hogy társa a földre zuhant és súlyosan megsebesült, az ő vérzését próbálta csillapítani. A történtekről először azt hitte, hogy az aznapi Fradi-Újpest futballmérkőzés szurkolói dobhattak rá petárdát. Amikor meglátta a törmelékeket, akkor pedig gázrobbanásra gondolt.
Beszélt arról is, hogy a robbanás után kis idővel két civil ruhás rendőr érkezett a helyszínre és gyors, szakszerű segítséget nyújtottak. A védő a tárgyaláson indítványozta a két civil ruhás rendőr tanúkénti megidézését.
A rendőr járőrtársa, egy fiatal nő a robbanásnál eszméletét vesztette, azóta sem emlékszik rá, mi történt akkor.
Mindkét rendőr beszélt a tárgyaláson a többkilós bomba robbanásának légnyomása, illetve a robbenószer mellé rakott több centis szögek okozta sérülésekről: fejükbe, testükbe, végtagjaikba fúródtak szögek, halláskárosodást szenvedtek, egyiküknek nyílt törése, másikuknak 15 centi mély sérülése keletkezett a rajta lévő gázspray felrobbanása miatt. Heteket töltöttek kórházban és hónapokat lábadoztak.
A két életveszélyesen megsérült rendőr 20, illetve 30 millió forintos kártérítési igényt jelentett be az előző tárgyaláson.
Mindkét rendőr elmondta, hogy a járőrözés során egyik fontos feladatuk a migránsellenőrzés volt.
A tárgyaláson meghallgattak egy harmadik, civil sértettet, aki a lábán sérült meg könnyebben a robbanás miatt.
A vád szerint az elkövető, egy huszonéves fiatalember 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten a VI. kerület, Teréz körúton egy általa készített és működésbe hozott pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két arra haladó rendőrjárőrt. A robbantás célja az volt, hogy megszerezze fegyvereiket. A két rendőr életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás menthette meg.
Az elkövető nem sokkal később emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan, miből készítette a bombát, és azt is jelezte, hogy lesznek követelései. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált emailben pedig már újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve egymillió eurót követelt volna a fiatalember.
Az ügyészség szerint a vádlott cselekménye többszörösen minősülő emberölés kísérletének, robbanóanyaggal visszaélésnek és terrorcselekmény előkészületének minősül, melyekért a törvény szerint akár életfogytiglan is kiszabható.
A vádlott a nyomozás során részletesen beszélt arról, hogyan készített és tesztelt 2016-ban bombákat, hogy választotta ki és derítette fel a robbantás helyszínét és hogy követte el magát a bűncselekményt, melynek oka állítása szerint az volt, hogy figyelték őt, illetve, hogy meg akarta szerezni áldozatainak fegyvereit. Ezeket a körülbelül egy éve, a nyomozás során ügyészek előtt tett több órás vallomásait a fiatalember néhány napja, az első tárgyaláson visszavonta, és nem kívánt újabb vallomást tenni.
Hétfőn sem fogalmazott meg észrevételt, kérdést, indítványt. Leghosszabb megnyilatkozása az volt, mikor megkérdezte a bírótól: "Meddig tart?"
A következő tárgyaláson várhatóan öt szemtanút hallgat meg a Fővárosi Törvényszék, majd pedig hozzákezdenek a további, mintegy félszáz tanú vallomásának ismertetéséhez, majd várhatóan tavasszal sorra kerülhetnek a szakértők.


bja \ bbsg \ bri \ bzt

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu



Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!