HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Százmillió forintból segíti a Mazsök a holokauszt-túlélők második generációját
Százmillió forintot különít el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) a holokauszt-túlélők második generációja szociális és egészségügyi problémáinak megoldására - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták: a Mazsök kuratóriuma szerdai ülésén határozatot erről. Hozzátették: a segítségnyújtás részéleteinek kidolgozására szakértői csoportot hívnak össze a zsidó szociális és egészségügyi intézmények közreműködésével.
"Ez a döntés egyedülálló jelen pillanatban a világon, és remélhetőleg egy hosszú, évek óta tartó diskurzust fog lezárni" - olvasható a közleményben.
Szabó György, a Mazsök elnöke az MTI megkeresésére hangsúlyozta, hogy nem közvetlen pénzbeli juttatásról van szó, hanem gyógyellátásban, otthoni ápolásban, segítségnyújtásban részesülhetnek majd az arra rászorulók.
Elmondta: a programot kidolgozó szakértői munkába bevonják a zsidó szeretetszolgálatot, a zsidó egészségügyi intézményeket és a holokauszt-túlélőkkel foglalkozó legjelentősebb szervezeteket. Hozzátette: a reményei szerint az év második felére elkészülő programot a Mazsök kuratóriuma hagyja majd jóvá, és ez után kezdődhet a konkrét segítségnyújtás.
Szabó György kitért arra: világszerte komoly probléma, hogy a holokauszt-túlélők gyermekei sok esetben a túlélőknél súlyosabb egészségügyi, főként pszichés problémákkal küzdenek. Ezek a problémák elsősorban az 1945 és az 1960-as évek eleje között születetteket sújtják. Problémáik sok esetben megnehezítették a munkahelyük megtalálását, illetve megtartását is, így a mára jobbára nyugdíjas korosztály számára ez komoly szociális problémává is vált.
A holokauszt utáni kárpótlások minden esetben csak a túlélőkre vonatkoznak, a másodgenerációra nem, ezért az ő nehézségeik kezelése világszerte foglalkoztatja a zsidó közösségeket. Magyarországon ezt a problémát oldhatja meg a Mazsök döntése - mondta Szabó György.

bnid \ bzt

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!