HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Hári János a következő szezonban is a Fehérvár AV19 jégkorongozója lesz
Hári János a következő szezonban is a Fehérvár AV19 jégkorongozója lesz, miután meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését.

A fehérvári klub vasárnapi tájékoztatása szerint Hári után más egyesületek is érdeklődtek, ő viszont maradni akart.
"Jól érzem magam, nem akartam váltani" - nyilatkozott a válogatott center. A szeptember közepén, az osztrák jégkorongliga (EBEL) alapszakaszának elején szerződtetett hokis elmondta: a következő szezon során már annak kezdetétől a Fehérvárnál akart lenni, és még egy évet játszani az EBEL-ben.
A 25 éves csatár 2006-ban került Svédországba, ahol 175 élvonalbeli mérkőzésen lépett jégre. Profi karrierje során a fehérváriaknál játszik először magyar klubban.
A tizenkét csapatos EBEL-ben a tizedik helyen áll a Fehérvár, amely vasárnap (ma) a Red Bull Salzburg elleni hazai találkozóval zárja az alapszakaszt, a középszakaszban pedig az alsóházban szerepel majd. Hári a csapat legeredményesebb játékosa, 39 mérkőzésen 20 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott.

ske \ slr \ sag

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!