HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Jobbik: a kormány tervszerűen csapolja meg a közpénzeket
A Jobbik értékelése szerint a kormány tervszerűen csapolja meg a közpénzeket, ezért 2018 után el kell számoltatni.

Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios Innovatív Zrt. 2011 és 2015 közötti, uniós forrásokat felhasználó közbeszerzéseivel kapcsolatban.
Emiatt előfordulhat, hogy 40 millió eurót, azaz közel 12 milliárd forintot vissza kell fizetni az Európai Uniónak - tette hozzá, jelezve: ez ellen az egyetlen mentsvár, ha a magyar ügyészség tárja fel az ügyet, ugyanis akkor a forrás felhasználható más célra.
A jobbikos politikus ügyészségi vizsgálatot sürgetett, azonban jelezte: nincsenek illúziói, mert a korábbi nyomozások során is arra jutott a hatóság, hogy nem történtek visszaélések.
Szilágyi György azt is közölte, az OLAF összeférhetetlenséget is megállapított, ugyanis Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade a pályázatok előkészítésében vett részt önkormányzati részről.
A képviselő szerint az uniós források szétosztását felügyelő Lázár János miniszternek tudnia kellett a nyomozásról. Szóvá tette, hogy a tárcavezető korábban a parlamentben ezzel szemben azt mondta: a bizottság semmilyen bűncselekményre utaló jelet nem talált a vizsgált ügyekben.
A cégnek 2009-ben 8,4 millió, majd 2012-ben 3 milliárd forint bevétele volt - mondta Szilágyi György, aki szerint ez egyértelműen azt mutatja, hogy "maffiakormány van hatalmon".

bzsm \ bzt \ bpt

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!