HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A BreuerPress és a HetiTV napi hírösszefoglalója
A BreuerPress és a HetiTV napi hírösszefoglalója.

Belpolitika:

Teljesen feldolgozták a nemzeti konzultáció adatait; az eredmények arról tanúskodnak, hogy a magyarok gyakorlatilag egyhangúlag elutasítják a “Soros-tervet”, a kötelező betelepítést, és minden olyan politikai akciót elleneznek, amely ennek megvalósítására irányul – jelentette ki a kormányszóvivő a bedobozolt kérdőívek előtt. Kovács Zoltán tájékoztatása szerint 2 356 811 űrlapot küldtek vissza: postai úton 2 178 320, interneten 178 491 érkezett. Mind a hét kérdés esetében 2,3 millió felett volt a “Soros-tervet” elutasító válaszok száma. A kormányszóvivő a beérkezett ívek száma alapján minden idők legsikeresebb nemzeti konzultációjának nevezte a “Soros-tervről” szólót.

A polgármestereknek meg kell mutatniuk, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem a bevándorlásszervező irodákból – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke. Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere felidézte: egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótát. Mint mondta, ez a kezdeményezésük nem járt sikerrel, mert az Európai Unió ahelyett, hogy a bevándorlás megállításával foglalkozott volna, most felső korlát nélküli betelepítésről beszél.


Féléves felkészülési időszakot biztosít, kérelemre részletfizetési lehetőséget ajánl fel – július 1-i kezdettel – a Magyar Államkincstár a tiltott támogatást elfogadó és a szabálytalanul gazdálkodó pártoknak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az érintett pártok számvevőszéki vizsgálatával kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Államkincstár vezetőivel. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását követően a tiltott párttámogatásnak megfelelő összeget az érintett pártoknak kell befizetniük, az ennek megfelelő összegű büntetés érvényesítése a Magyar Államkincstár feladata. A nemzetgazdasági miniszter azt javasolta a NAV-nak, hogy mindezek figyelembe vételével ne indítson behajtási eljárást és ne érvényesítsen inkasszót az országgyűlési választásokat megelőzően, így az ÁSZ által előírt fizetési kötelezettségek a pártok választások előtti költségvetési gazdálkodását és a kampány támogatásokat nem érintik.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között. A párt külügyi kabinetvezetője azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki. A Fidesz a határon túli magyarokból “egyfajta politikai prostituáltat” csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel “megvásárolja” és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba – jelentette ki Ara-Kovács Attila.

A Magyar Időkben az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján azt írták, hogy jelentősen csökkent az erőszakos bűncselekmények száma Magyarországon az utóbbi években. Tavaly mintegy hatvan százalékkal kevesebb rablás történt a 2014-es adathoz képest, és visszaesett az emberölések száma is. A fővárosban 35 embert öltek meg, míg Pest megyében 28 halálos áldozatról tudunk. Nagy a gyilkosságok száma az ország északi és középső részein is, Borsodban és Bács-Kiskunban több mint tíz esetben indult nyomozás. Az utóbbi megyében a kiterjedt tanyavilág miatt előtérben áll az áldozatvédelem, a személy- és vagyonbiztonság, hiszen az ott élők nagy számban időskorúak és egyedülállóak.


Gazdaság:

November végére 6465,5 milliárd forintra emelkedett a nem pénzügyi tevékenységet folytató vállalatok hitelállománya, ami amellett, hogy 8,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, közel hároméves csúcs – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikáiból. Ami az állomány összetételét illeti, a jegybank adatai szerint a 2017 novemberéig számított egy évben tovább emelkedett az öt évnél hosszabb lejáratú – zömében beruházási célú – hitelek súlya a portfólión belül: a tizenegyedik hónap végén 46,1 százalékot ért el, ami több mint 5 százalékpontos ugrás a tizenkét hónappal korábbi adathoz képest. A vállalati hitelpiac jó teljesítménye az előttünk álló időszakban is folytatódhat majd, hiszen az alacsony kamatszint és a kedvező makrogazdasági környezet is kedvez a növekedésnek – írta a Világgazdaság.

Jelentős területi eltérések tapasztalhatók a vásárlóerőben a GKI Gazdaságkutató Zrt. becslései szerint. Ezek alapján 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő alig haladta meg az 1 millió forintot. 2016-ban az egy főre jutó vásárlóerő (teljes jövedelem) 1,2 millió forint volt átlagosan Magyarország településein, de a falvak, városok, megyei jogú városok és a kerületek között nagyok voltak az eltérések – derült ki a GKI Gazdaságkutató becsléséből, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Központi Statisztikai Hivatal adatsorai (így például a nettó keresetek, a nyugdíjak, a vállalkozói jövedelmek vagy épp az önkormányzati juttatások) alapján készített. A GKI szerint a legszegényebb és a leggazdagabb településeket összevetve csaknem 3 millió forint volt a különbség.

Sport:
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) azt a célt tűzte ki a férfiválogatott elé, hogy jusson tovább a csoportkörből a pénteken kezdődő horvátországi Európa-bajnokságon. “Az alapvető célkitűzés, hogy hat mérkőzést játsszon a csapat, de természetesen minden plusz sikernek örülünk” – mondta Kocsis Máté elnök. A magyar válogatott az Eb D csoportjában szombaton az olimpiai címvédő Dániával, hétfőn Spanyolországgal, szerdán pedig Csehországgal találkozik Varasdon (Varazdin). A négyesből az első három helyezett jut a középdöntőbe. Kocsis Máté bejelentette azt is, hogy a szövetség döntése értelmében a férfiaknál Lékai Máté, a nőknél pedig Görbicz Anita lett a tavalyi év legjobb magyar kézilabdázója.

Könnyű:

Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani, ha csak ideiglenesen is – állapította meg egy új tanulmány. Brit, amerikai, ausztrál és új-zélandi adatok elemzésével azt találták, hogy az emberek 60,3 százaléka kipróbálta a dohányzást, közülük 68,9 százalékra becsülték azok arányát, akiknél napi szokássá vált a cigarettázás – olvasható a BBC híroldalán. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a cigaretta “jelentős vonzerővel” hat a fogyasztóra már egyetlen alkalom után is. A Nicotine and Tobacco Research című szaklapban közölt metaanalízis eredényei 2000 és 2016 között végzett felméréseken alapulnak, ezekben mintegy 215 ezer résztvevőt kérdeztek meg.

Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!