HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Szijjártó: ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk
A külgazdasági és külügyminiszter szerint ugyan alig néhány napja kezdődött el az idei év, de már most ki lehet jelenteni, hogy "rendkívüli időszak elé nézünk". Ezekben a rendkívüli időkben "szükségünk van a bennünket, magyarokat jellemző erőre, bátorságra, és legfőképpen az egységünkre" - tette hozzá Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.

A miniszter hangsúlyozta: a népszavazás során több mint hárommillió, a nemzeti konzultáció során több mint kétmillió ember mondott nemet az illegális bevándorlásra, a kötelező betelepítési kvótára. "Ez az egység, ez a többmilliós tömeg a biztonságunk záloga, ha egységesek vagyunk, erősek vagyunk, ha nem, eltaposnak minket" - hangsúlyozta.
"Eddig sikeresen védtük meg Magyarországot az illegális bevándorlástól, a határunkon a kerítés áll, a törvényeink szigorúan büntetik az illegális bevándorlást, a rendőreink, katonáink megvédenek bennünket. Azonban nem dőlhetünk hátra, sőt most kell igazán ébernek és bátornak lennünk, hiszen a Magyarország elleni támadások folytatódnak, sőt erősödnek" fejtette ki, hozzátéve: pontosan tudják, hogy a "brüsszeli bürokraták és a Soros-hálózat emberei" mit akarnak: a bevándorlókat be akarják hozni Európába, és szét akarják osztani.
Magyarország, a magyar kormány az útjukban áll, ezért indítanak kötelezettségszegési eljárásokat ellenünk, "ezért citálnak az Európai Bíróság elé, és ezért akarnak büntetni bennünket" - jelentette ki Szijjártó Péter. "Mi azonban a magyar emberek támogatásának köszönhetően határozottan veszünk részt ebben a harcban, és továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a politikusoknak az emberek érdekeit kell képviselniük, így számunkra a magyar emberek véleménye és biztonsága a legfontosabb".
Hozzátette: "van szívük", nem akarják sorsukra hagyni a nehéz helyzetben lévőket, azonban szilárd meggyőződésük, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell elvinni a válságrégiókba.
Magyarországot továbbra is biztonságos helynek akarjuk megőrizni - jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: az identitását egyre jobban elvesztő Európában "tudjuk, kik vagyunk, és tudjuk, merre tartunk".
Idén olyan döntések születhetnek, amelyek "nemcsak a mi életünket befolyásolhatják, hanem a gyerekeink és az unokaink életét is. Ennek az évnek a tétje az, hogy tovább tudunk-e menni a magyar úton, meg tudjuk-e őrizni Magyarországot magyar országnak, és meg tudjuk-e tartani a jogot arra, hogy a saját életünkről csak mi dönthessünk" - vélekedett Szijjártó Péter.

bkgy \ hgp

MTI


Fotót készítette: ONLINE FOTO
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!