HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

DK: iparszerűvé vált az uniós pénzek lenyúlása
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint iparszerűvé vált az uniós pénzek lenyúlása, amit egy közelmúltban visszavont pályázat is példáz.

Nagy-Huszein Tibor, az ellenzéki párt alelnöke pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Miniszterelnökség arra hivatkozva törölt egy vidéki fejlesztésről szóló uniós pályázatot, hogy a beérkezett pályázatok fele csalásra épült.
A DK politikusa szerint ezzel a kormány átlépett egy határt, ugyanis a csalók kizárása és szankcionálása helyett legalább 7 ezer tisztességes pályázót büntetett, akik közül több mint ezren, összesen 13,8 milliárd forintos támogatást kaphattak volna.
"A fejétől bűzlik a láb" - fogalmazott Nagy-Huszein Tibor, majd hangsúlyozta, az eset arról is árulkodik, hogy az uniós pénzek kisajátításának gyakorlata az ország vezetőitől begyűrűződött a kisebb vállalkozásokhoz is.
A DK alelnöke kérdésekre válaszolva hazugságnak nevezte azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek egyik fő feladata a DK-s pártmunka, szórólapozás volt. Nagy-Huszein Tibor kiemelte, a szövetkezetek szervezetten nem támogatták pártját, ugyanakkor szerinte az nem zárható ki, hogy az ott dolgozók munkaidejükön kívül, magánemberként szórólapoztak vidéki jelöltjeiknek. A DK kampányát nyugdíjasok is támogatták, ennek ellenére nem lehet azt állítani, hogy a nyugdíjfolyosító segítené a pártot - szemléltetett.

bkgy \ bhi \ bpt

MTI


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!