HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Macron szerint februárra legyőzhető a dzsihadista szervezet
Emmanuel Macron francia államfő szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Szíriában folytatott háború február közepére, végére megnyerhető, de utána párbeszédet kell folytatni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel a politikai rendezésről.

"December 9-én (Haider al-Abadi) iraki miniszterelnök bejelentette a győzelmet az Iszlám Állam fölött, és úgy gondolom, hogy február közepére, végére megnyerjük a háborút Szíriában" - mondta a francia elnök a France2 közszolgálati televízióban vasárnap este sugárzott interjúban.
Emmanuel Macron már korábban jelezte, hogy a katonai hadműveletek az Iszlám Állam ellen február közepéig, végéig folytatódnak, ellentmondva ezzel Oroszországnak, amely azt közölte, hogy Szíria teljesen felszabadult a dzsihadisták ellenőrzése alól.
A francia elnök egyébként úgy vélte, hogy a szíriai politikai rendezésről Bassár el-Aszad szíriai elnökkel is párbeszédet kell majd folytatni, aki a szíriai ellenzék azonnali távozását követeli.
"Aszad a szíriai nép ellensége. Az én ellenségem az Iszlám Állam. Bassár el-Aszad itt lesz. Itt lesz azért is, mert védelmezik azok, akik a gyakorlatban megnyerték a háborút, legyen szó Iránról, Oroszországról, azaz nem mondhatjuk, hogy nem akarunk vele vagy a képviselőivel tárgyalni" - hangsúlyozta Emmanuel Macron. Ugyanakkor szerinte a szíriai elnöknek "felelnie kell a népe és a nemzetközi igazságszolgáltatás előtt az elkövetett bűntettekért".
"Az átmenetben, amelyet Franciaország szeretne látni a jövő év elejétől, ott lesznek Aszad képviselői, de én főleg azt szeretném, hogy minden ellenzéki képviselője is ott legyen, beleértve azokat is, akik azért hagyták el Szíriát, mert Aszadtól féltették a biztonságukat, és nem pedig az Iszlám Államtól" - tette hozzá a francia elnök.
A 2011-ben kezdődött szíriai polgárháborúban mintegy 340 ezren vesztették életüket és több millióan menekültek el otthonukból.


kvk \ kkz \ gfp

MTI


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás:


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!