HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Katalán népszavazás - Timmermans párbeszédet sürgetett
Konfrontáció helyett párbeszédre és együttműködésre van szükség a spanyol kormányzat és a katalán hatóságok között - jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerdán Strasbourgban az uniós parlament plenáris ülésén.

Felszólalásában Timmermans megismételte korábbi kijelentését, miszerint jogszerűtlen volt a vasárnapi katalán népszavazás, hangsúlyozva, hogy a törvényeket lehet ellenezni, figyelmen kívül hagyni azonban nem.
A holland politikus a spanyol hatóságok fellépéséről szólva elmondta: az erőszak nem jelent megoldást semmire, a kormányoknak azonban kötelességük a jogállamiság érvényesítése, és ez néha szükségessé teszi arányos erő alkalmazását.
"Itt az ideje, hogy a felek beszéljenek egymással és együtt dolgozzanak a spanyol alkotmányos kereteken belül" - közölte.
Manfred Weber néppárti frakcióvezető aggasztónak nevezte a helyzetet, hangsúlyozva, hogy békés párbeszédre, politikai megoldásra van szükség, s el kell kerülni a további eszkalációt.
Kijelentette: nem Katalónia és Spanyolország között van konfliktus, hanem a katalán régión belül, de a tömegtüntetések nem változtathatják meg az alkotmányt, nem a demonstrációk, hanem az intézmények alakítják az ország jövőjét.
Weber rámutatott, hogy a katalánok érdeke a maradás, illetve emlékeztetett rá, hogy a függetlenség kivívásával Katalónia egyúttal az Európai Unióból, a schengeni övezetből és az eurózónából is kilépne.
Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője azt hangoztatta, hogy az egyoldalú függetlenségi nyilatkozat pusztán további provokációt jelentene, olaj lenne a tűzre.
Az olasz politikus Francois Mitterrand egykori francia államfő szavait idézte, amelyek szerint "a nacionalizmus egyenlő a háborúval".
Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció képviseletében a lengyel Ryszard Antoni Legutko szólt hozzá a vitához, aki szerint az ügyben Brüsszel kettős mércét alkalmaz. Mint mondta, ha más tagállamban történtek volna a véres vasárnapi események, akkor az Európai Bizottság retorikája sokkal keményebb lett volna.
Legutko emellett úgy vélekedett, hogy nem szabad lebecsülni a katalán függetlenségi törekvéseket, ezek nem szűnnek meg pusztán az ügy agyonhallgatásától.
Az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt pedig leszögezte: a párbeszéd az egyetlen előremutató út, ehhez pedig csak politikai akaratra van szükség.
A parlamenti vita kezdetén több flamand képviselő is magasba tartotta a katalán zászlót az ülésteremben.


kbar \ kpl

MTI


Fotót készítette: ONLINE
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: MTI


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!