HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A világ egyik legszebb zsinagógája
Zoltai Gusztávot, a világ egyik legszebb zsinagógájának elnökét arról kérdezem, hogy mi történt a Dohány utcai körzetben 5770-ben és hogyan készülnek 5771-es esztendőre.

Az 5770-es évben változás történt a Dohány utcai zsinagóga világi vezetésében, az a megtiszteltetés ért, hogy egy ellenszavazattal ugyan, de megválasztottak a körzet elnökének. A Dohány utcai zsinagógában reggel este Istentisztelet van körzetünkben nagyon sok a fiatal, amely azért is nagyon komoly siker, mert az egyházak általában arról panaszkodnak, hogy a fiatalokat nehezen tudják megszólítani.

A vallási élettel korábban sem volt probléma a Dohány utcai zsinagógában, a templom főrabbija dr. Fröhlich Róbert főrabbi munkájának köszönhetően, ami hiányzott, hogy nem voltak kulturális programok és egyéb társasági összejövetelek. Az elmúlt rövid, szinte háromnegyed év alatt, mióta az elnök vagyok, nagyon sok olyan rendezvényt szerveztünk, amelyek nagyon sikerrel zajlottak.

Most is készülünk egy összejövetelre közösen a Bethlen téri zsinagóga körzettel, műsorral egybekötött lecsópartit tartunk augusztus 22-én, amelyen az előzetes visszajelzéseket látva több százan lesznek majd jelen. Felújítottuk a Füst Milán Szellemi Páholy rendezvényeit, sajnos ezek a programok Heisler László a klasszikus és legendás hírű körzet elnöke halála után abbamaradtak. Az első rendezvény megtörtént, s a következő rendezvények az őszi ünnepek után lesznek. Nagyon nagy sikere volt a Markó Iván balettművésszel történt beszélgetés, amelynek Ön volt a moderátora, októberben Sas Józsefet szeretnénk majd meghívni. A körzet vezetése, elöljárósága a rendszeresen templomba járókat meghívta Balatonfüredre a MAZSIHISZ üdülőjébe egy hétvégére ahol közösen köszöntöttük a szombat ünnepének beköszöntét, tanultunk, imádkoztunk és szórakoztunk.

Közelednek az őszi nagyünnepek, amikor több napot töltünk majd el a templomban, hallgatóink bizonyára tudják, hogy ilyenkor zsidó szokás szerint illik templomjegyet váltani. Idén vannak-e az árakban változások, s azoknak a hittestvéreinknek, akik gazdasági nehézségek miatt nem tudják ezt megvenni jut-e hely a padokban?

Természetesen mindenkit szeretettel várunk, hiszen a jegyvétel nem kötelező, ennek a hagyománya az, hogy azok a hittestvéreink, akik az év folyamán nem tudnak az elfoglaltságuk vagy egyéb okok miatt templomba jönni, de nagy ünnepekkor eljönnek, a jegyvétellel járulnak hozzá a templom fenntartásához és a rendezvényeink megtartásához. Akinek lehetősége van és támogatni kívánja a Dohány utcai zsinagógát, nekik megköszönjük a hozzájárulást, melynek az ára 1500 forint, de természetesen kisebb összegű támogatást is megbecsülünk és őszintén megköszönünk.

Bízzunk benne, hogy az 5771-es esztendő békét, boldogságot hoz a világ zsidóságára, Magyarországra és a zsidó népre.

Köszönöm ezeket a mondatokat, valóban ez a célunk és ezért fogunk imádkozni, hogy a közösségre és egész Magyarországra egy szebb és boldogabb év köszöntsön, így a kedves hallgatóknak, zsidóknak, és nem zsidóknak Sana Továt kívánok a magyarországi zsidóság nevében.

Breuer Péter

Breuer Press International


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: www.bpi.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!