HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Megemlékezések, tárgyalások itthon és Európában
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 75. Kormányinfón a Heti Tv kérdésére válaszolt. Szóba kerültek évfordulók, a magyar agráriumnak a következő uniós költségvetési időszakában elérhető támogatása. Nem maradhatott ki a keresztények üldözése ellen megtett kormányzati lépések, valamint Benjamin Netanjahu budapesti látogatásának a lehetősége is.

Nemrégiben emlékeztek meg boldog IV. Károlyról, Magyarország utolsó királyáról. Mit tesznek azért, hogy szentté is avassák az egykori uralkodót?

Ez semmiképpen sem állami feladat. Magyarországon nagy közbecsülésnek örvend az utolsó Habsburg uralkodó, a kormány tagjai ott voltak a Mátyás templomban tartott szentmisén, de ez elsősorban tisztelgés volt annak emlékére, amely a háború lezárását és a békét szerette volna. Magyarország sikerei az elmúlt háromszáz évben elválaszthatatlanok voltak a Habsburg háztól és Magyarország együttműködésétől. Visszatérve, már boldoggá avatás is a kormányzattól függetlenül zajlott. Civil kezdeményezésre, kormányoktól függetlenül zajlott ez, ez egy hosszú folyamat. Arról tudok és ez magyar szempontból kiemelt jelentőséggel bír, talán már Mindszenty bíboros boldoggá avatása is előrébb tart, mint eddig, ez egy hosszú ideje tartó folyamat. A magyar kormánynak maximum támogató figyelme lehet ezekben az ügyekben, egyetlenegy ügyben sincs jogunk, lehetőségünk beavatkozni. A katolikus egyház eljárásrendje ebből a szempontból egyértelmű és világos. Az, hogy valaki szent volt-e, az nem a földi kormányzat kompetenciájába tartozik.

Idén ünnepeljük a kiegyezés 150. évfordulóját, a kormány miként kíván megemlékezni erről a történelmi eseményről?

A kormány számára vonalmérce, amit a köztársasági elnök úr az idei újévi köszöntőjében mondott, aki a kiegyezés fontosságára helyezte a hangsúlyt. Természetesen az EMMI tervez megemlékezéseket 1867 méltó megünneplésére, az emlékezésre, a kiegyezéssel megnyíló korszak megérdemli ezt. Ennek alapvetően történelemtudományosnak kell lennie, felszínre kerülnek majd viták, mint annak idején a Húsvéti levélben Kossuth Lajos megírta Deák Ferencnek. Én azt gondolom, ez nagyon helyes, az értékelés is kivált majd vitákat, hiszen ez megkérdőjelezhetetlenül az ország legfontosabb fejlesztési és fejlődési időszaka, ami egy háború elvesztésével végződött, az éremnek itt is két oldala van. Azonban azt gondolom, ma már konszenzus van arról, hogy a kiegyezés Magyarország érdekeit szolgálta, értelmes dolog volt és olyan fejlesztés előtt nyitotta meg a lehetőséget, amikből ma is élünk és gyarapszunk, hiszen tulajdonképpen urbanizációs szempontból Magyarország ekkor született meg.

A magyar kormány létrehozott egy államtitkárságot az üldözött keresztények védelme érdekében. Mi történt eddig?

Egy helyettes államtitkárságot hoztunk létre, ebből a szempontból azon kevesek közé tartozunk, akik a keresztények érdekében lépéseket tettek. 2016-ban kilencvenezer keresztény esett áldozatul az üldöztetéseknek, ami elképesztően magas szám. Magyarország elsősorban humanitárius segítséget nyújt és nemzetközi közvetítői szerepet vállal, a helyettes államtitkárság márciusban számol be a kormánynak. Mi nem egy formalizált, bürokratikus szervezetet szeretnénk, hanem egy olyan akcióképes szervezetet, amelyik képes a világ számos pontján segítséget nyújtani. A magyar kormány minden hozzáforduló üldözött keresztény csoportnak, személynek szeretne valódi segítséget nyújtani, ennek megszervezése az államtitkárság egyik feladata. Másrészről: nagyon sok nemzetközi szervezetben azért kell küzdenie, mondjuk a Vatikánnak és Magyarországnak is, hogy a keresztényüldözés egyáltalán a közbeszéd látókörébe kerüljön. Sokan szeretnék a szőnyeg alá söpörni ezt a problémát, holott a világ egyik nagy és súlyos kihívásáról beszélünk.

Orbán Viktor miniszterelnök rövidesen Szegedre látogat. Lesz módja eljutni Hódmezővásárhelyre is?

Nem szerepel a hivatalos programban, azt gondolom, most Szeged a fontos.

Magyarországra látogat idén Benjamin Netenjahu, Izrael Állam miniszterelnöke. Lehet már tudni, hogy mi lesz a tárgyalások központi témája?

Netanjahu miniszterelnököt mindig is szívesen várjuk Magyarországon, mi már többször is hívtuk, nem tudom, hogy most tud-e jönni. Már a nemzetközi sajtó beszámolt arról, hogy van egy ilyen szándék, de azt nem tudjuk, hogy valóban jön-e a miniszterelnök úr. Orbán Viktor miniszterelnök úr decemberben személyesen beszélt vele telefonon és meg is hívta Magyarországra Benjamin Netanjahut.

Az Európai Unió a tervek szerint 2020-tól reformot vezet be az agrártámogatások tekintetében. Magyarország mennyire van felkészülve erre, zajlanak-e tárgyalások ebben a témakörben?

2020-tól új költségvetése lesz az Európai uniónak, Magyarország készül a költségvetési vitára a V4-ekkel közösen, mi azt gondoljuk, az agrárium fontos és minden európai ember számára kiemelkedő érdek. Meglátjuk, hogy a költségvetési vita hova vezet, az első tervezetek 2017-18-ban kerülnek megvitatásra. Egy munkacsoport felállítására kerül sor a kormányzaton belül, annak képviseletére, hogy hogyan tudjuk az érdekeinket minél jobban érvényesíteni. 2007-2014 és 2014-2020 között Magyarország az agrártámogatások tekintetében a legjobban tárgyaló országok közé tartozott. 2007-2014 között 3415 milliárd forintot kapott az agrárágazat a földalapú támogatásokkal együtt, ez több volt, amit út- és vasútépítésre fordítottunk ugyanebben az időszakban. Most is a 9000 milliárdból nagy arányú az agrártámogatási arány, erre nagy szükség van. Persze azt is meg kell vizsgálni, hogy ez milyen hatékonyságnövekedést eredményezett az agráriumban és a vidék megtartó képességéhez hogyan járult hozzá. Ezekre a vizsgálatokra készülünk azért, mert a 2007-2014-nek megfelelő státusznak a pontos megértése segít nekünk a költségvetési tárgyalásokban. Már van egy nagy anyagunk arra vonatkozóan, hogy mi történt 2007 és 2010 között a fejlesztési pénzeket illetően, én ezt átolvastam. Meg kell állapítanom, 2014-2020-as időszakban jobban tárgyaltunk a pénzek felhasználását illetően. A közepes vállalkozások megtámogatása létérdek Magyarország számára, kérdés az, hogy fel vagyunk-e készülve 2020-ra egy nagyon kemény tárgyalásra, ahol sok innovációra van szükség ahhoz, hogy jó pozíciókat tudjunk kiharcolni. A magyar agrár-, élelmiszeripar kiemelt támogatást kell hogy kapjon.

Beszélt már egy Csontváry múzeumról is Pesten. mikor lesz a megnyitó?

A múzeumot maga Csontváry tervezte, a kérdésére válaszolva küzdök. Az ilyen típusú kezdeményezéseim közül van, amelyik sikerül és van, amelyik nem. Aba-Novákkal kapcsolatban is van ilyen terv, mindig nagy ellenállásba ütközöm, ha a megszokotthoz képest valami újat javasol a Miniszterelnökség. Egy ötletpályázatot írtunk ki Csontváry saját kezével leskiccelt múzeumának a megvalósítására, ez félig volt sikeres. Egy ötlet van, aminek a megvalósítására alkalom van, márciusban tárgyal majd erről a kormány. Pécs városa kétségbe esett, hogy mi lesz a Csontváry hagyatékkal, mi egy olyan megoldásban gondolkozunk, ami a pécsi polgároknak is megfelelő lesz.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter


Fotót készítette: ahirlap.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!