HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Ismerni kell a játékszabályokat
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke az adatvédelemről, az internet használatáról, annak veszélyeiről, valamint a megoldásokról is beszélt.

Mit jelent önnek az adatvédelem?

Közel harminc éve foglalkozom adatvédelemmel, tulajdonképpen a mai napig nem bántam meg, hogy egykori tanszékvezetőm javaslatára ezt a területet választottam tudományos munkaként. Ennek megvan a polgári jogi oldala, a rendszerváltozás óta már az alkotmányjogi oldala is, meg természetesen a büntetőjogi oldala is, bár ezzel nem mi foglalkozunk, hiszen a személyes adattal való visszaélés tényállásnak a kodifikálása megtörtént.

Említette, hogy közel harminc éve foglalkozik adatvédelemmel, de mi szeretett volna lenni gyerekkorában?

Jogász, bíró, büntetőbíró szerettem volna lenni, soha semmilyen más foglalkozás nem fogalmazódott meg bennem. A családban senkinek nem volt jogi diplomája, mindenki pedagógus, így nem is tudom, hogy nekem honnan jött ez az elképzelés. Volt egy nagyon rövid ideig tartó elbizonytalanodásom középiskolásként, ahová angol tagozatra jártam, hogy esetleg angoltanár leszek, de ez tényleg nagyon rövid ideig tartott. Az, hogy végül nem lettem bíró, attól az egyetemi szakmai gyakorlat tántorított el, a Fővárosi Bíróság Büntetőkollégiumánál voltam, azt láttam, a másodfokú ítélkezésnél nagyon szakosodott bírók működnek, így inkább arra jutottam, hogy nekem is tanítanom kéne, ha úgyis mindenki pedagógus a családban. Szerencsés voltam, hogy az Államigazgatási Főiskola veszprémi intézetébe kerülhettem, ahol polgári jogot oktattam, sőt azóta is folyamatosan tanítok, a Pázmányon. a Károlin és a Közszolgálati Egyetemen.

Jogászként, egy majdnem büntetőbíróként mi a véleménye a halálbüntetésről és arról, hogy az EU-val tárgyaló Törökországban felvetették annak bevezetését?

Én nem tudok ezzel azonosulni, azért nem támogatom, mert a tévedés lehetősége fennáll, ha valakit tévedésből végeznek ki, ott nem valósulhat meg a teljes rehabilitáció. Az persze egy más kérdés, hogy egy ember személyiségére nézve milyen hatással van egy életfogytig tartó büntetés, de ebben az esetben azért a tévedés esetén még megvan a lehetőség a korrigálásra. Nem beszélve arról, hogy emberi bíró ne ítélkezzen másik emberről ilyen mértékben. Az amerikai bíróságok gyakorlatában még van ahol van halálbüntetés. Ezt azért említem, mert amikor adatvédelmi biztos voltam, akkor az amerikai Külügyminisztérium meghívására több ottani intézményben voltam, meglátogattam az egyik börtönt is, ahol volt úgynevezett halálsor.

Adatvédelmi szakemberként mi a véleménye az új európai személyi igazolványokról, ahol a plasztiklapon ujjlenyomat is van, meg a felhasználó más biometrikus adatai is.

Nyilvánvaló, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben van szükség ilyen azonosításra, már egyszer megértünk egy ilyet, szeptember 11-e után az Egyesült Államokban, amikor is a Patriot Act nagyon szűkre vonta a magánszféra határát. Akkor, 2001 után Európa nem alkalmazott ilyen megoldásokat, most az elmúlt év történései, a migráció megnövekedése, a terrorcselekmények megjelenése után egyrészt felmerül annak az igénye, hogy az unió területére belépők ellenőrzése olyan módon történjen, ami abszolút biztos ellenőrzést tesz lehetővé. Persze kérdés, hogy hiába veszünk le biometrikus azonosítót a menekültekről, hiszen nem tudjuk, milyen referencia adatbázis született. Ezek az adatok személyesek, nem változtathatók meg, de kihez is tudom kötni azokat, mert a kiindulás is számít. Tehát azt tudjuk, az adatok egy emberé, de azt nem tudjuk biztosan, hogy ki ez az ember? Van egy másik kérdés, ami az, hogy milyen módon küzdünk a terrorizmus ellen. Milyen azonosítási módok lépnek életbe, ezek hogyan érintik a magánszférát. Én úgy gondolom, azok a válaszok, amik eddig Magyarországon születtek, azok az alkotmányossági mércéket tekintve megfelelnek, biztosítják a magánszférát. Két dologgal tudom ezt nevesíteni, az egyik a központi biomterikus arcképelemzési központ, a másik meg az európai légiutas adatbázis.

Az adatbázisok hogyan működnek? Ha bejön valaki a zöldhatáron az unió területére, arról készül egy ilyen kép és annyi?

Már ott nem tud bejönni, mert van a kerítés, egyébként én nonszensznek tartom, hogy bárki bármikor, bárhol átlépheti az EU határát. Kerüljenek be a rendszerbe, ez a megoldás. A rendszerbe meg csak akkor tud bekerülni, ha ellenőrzött módon, igazoltatás útján teszi ezt meg. Az a kérdés, ha belép, akkor milyen úti okmányai, adatai vannak, mert mint mondtam már, az okmányok hamisíthatók, az embertől levett adatok nem, de ezt a kettőt kéne valahogy összehasonlítani. Nyilvánvaló, hogy az a jó adatbázis, ha a személyt valós adatokhoz tudjuk kapcsolni, ez pedig nem megy másként, mint a személy ellenőrzésével, dokumentumellenőrzéssel. Gondoljunk csak arra, ha valaki valamelyik magyar nagykövetségen kér vízumot. Ellenőrzik, hogy nem lopottak-e az okmányai, stb. Ha valaki itt jelenik meg a határon menekültként, akkor hogyan tudom az ellenőrzést biztosítani, az útiokmányok ellenőrzését biztosítani. Nem biztos, hogy sikerül felvenni azoknak az országoknak a szerveivel felvenni a kapcsolatot, ahol az okmányokat kiállították, valószínűleg nem sikerül, így a személy által benyújtott okmányok hitelességével kapcsolatban eleve kétségek merülnek fel. Ezek azok a problémák, amikkel egy európai szabályozásnak kell szembenéznie, hiszen Schengen kapcsán itt nem nemzeti szabályozások vannak. A jövő feladata, hogy erre nézve egy hathatós módszert lehessen kialakítani. Vannak példák, amiket az emberek joggal vethetnek fel, mint az, hogy Izraelben, az Egyesült Államokban ilyen könnyedebb belépés nincsen.

Most jelent meg egy könyve, amelyben a biztonságos internethasználattal foglalkozik, ami minden embernek, minden gyerekes szülőnek fontos lehet. Ön kinek ajánlaná a kötetet?

Mindenkinek, a munkatársaim és én magam is el-ellátogatunk iskolákba, hogy erről a témáról beszélgessünk.

Mik a veszélyei ennek a nyitott világnak? Már csak azért, mert szinte mindent a közösségi oldalakon csinálunk.

Igen, ez így van, sok veszély van, például, amikor egy szülő teszi fel a gyereke képét az internetre, így könnyen pedofilok áldozata is lehet. Nem ezért teszi fel a képet, de sokszor a szülőknek is alaposan végig kell gondolni ezt az egészet. Nonszensz, hogy Ausztriában a gyerek perli a szüleit, hogy vegyék le a szülők a róla készült képeket a profiljukról. A feje tetejére állt már a világ. Egy ilyen esetben a szülő végig sem gondolja, hogy a gyerekének mennyit árthat azzal, ha ezeket a képeket közzéteszi. Figyelni kell, hogyan teszi ki valaki az életét a közösségi térbe, történtek már olyanok, hogy fiatalok szórakoztak, bűncselekményt követtek el, azt megörökítették és közzétették, persze ennek a rendőrség örül, mert könnyebben végére járhatnak az ilyen ügyeknek. Sokan a virtuális életben élnek, nem pedig a valóságban, amivel súlyos veszélybe sodorhatják magukat, társukat, családjukat is akár. Arról nem is beszélve, hogy hihetetlenül nagy gyűlölet jelenik meg egy-egy kommentben, amit posztok alá írnak az emberek, ahol szívesebben bújnak el álnév mögé.

Az egyre vadabb és erőszakosabb megjegyzések ellen Ön szerint mi lehet a gyógyszer, már ha van ilyen?

Ez az egész jelenség a társadalom nagyon rossz állapotát mutatja, a műveletlenséget. Fel lehet tenni a kérdést, valóban az-e a demokrácia, a szólásszabadság fokmérője, hogy anonim módon ilyen kommenteknek kell lenniük? Amennyiben jogilag nézzük, akkor milyen hosszú időnek kellett eltelnie, hány alkotmánybírósági határozatnak megszületnie, hogy végül egy alkotmányos megoldása legyen a gyűlöletbeszédnek. A már többször is szóba hozott Egyesült Államokban sajnálatos módon a szólás- és véleménynyilvánítás-szabadság szent és sérthetetlen. Minek a fokmérője, ha mindezt az ismeretlenség mögé bújva teszi meg valaki? Ha ez nem így van, akkor biztosan vége a demokráciának?

Lehet, hogy az emberek nem merik vállalni az arcukat.

Ez rendben van, de ez mutatja a társadalom állapotát is.

Ez a kötet tud segíteni a társadalom állapotán?

május 25-én egy egységes európai adatvédelmi rendszer lép hatályba, aminek az a célja, hogy az európai adatvédelmi szabályozás egységes legyen. Ez azt jelenti, hogy egyéni, nemzetállami megoldások ne gátolják az okos városok, okos dolgok terjedését. Az internetnek az ilyen jellegű gazdasági fejlődésre kifejtett hatása mindenütt jelen van, jelen lesz, mindent elborít.
Az internetet sok mindenre használjuk, utat tervezünk, orvosi rendelésre jelentkezünk be, adóbevallást készítünk és még sorolhatnám. Ám adódik a kérdés, hol van a Nagy Testvér? Mit kell tenni, hogy ne érezzem a figyelő tekintetét?

Mielőtt válaszolnék, egy kis visszaugrás az előzőekhez. Most a PISA felmérés kapcsán is felmerült, mit és hogyan kell oktatni. Az internet az oktatásban is egyre inkább bevonásra kerül, egyre fiatalabb gyerekek kezébe kerülnek okos eszközök, de azt miért nem oktatjuk, hogy ezekkel hogyan is kell bánni? Ez a probléma nem csak nálunk él, az elmúlt évben volt egy uniós projekt, aminek a célja az volt, hogy állítsunk össze egy általános iskolai adatvédelmi tananyagot és készüljön hozzá egy oktatási metodika, aminek az elkészítésébe vonjunk be gyerekeket. A megszületett anyagok egytől egyik rendelkezésre állnak, de akkor miért nincsen benne az oktatásban? Ahol erkölcstant oktatnak, ott ez szerepelhetne, mert ezek a kérdések bizony erkölcsi problémák. A könyvünkben, meg ebben az oktatási projektben is felsoroljuk azokat a devianciákat, amik az internethasználat kapcsán felmerülnek, ad hozzá egy magyarázatot, hogy melyik kifejezés mit jelent. De szerepel benne egy lista, arra, ha már megtörténik a probléma, mert nagyon sokszor az történik, a gyerekek nem fordulnak a szülőkhöz, pedagógushoz, maguk közt beszélik meg a problémákat, a listában le van írva, hova lehet fordulni, ha a gyerek nem mer a felnőtthöz fordulni.

Ki lehet kapcsolni az okos eszközöket?

Éjszakára, hogy nyugodtan aludjunk, de azért e nélkül nem lehet élni, nem is arra biztatok, hogy kapcsoljuk ki, hanem arra, ismerjük meg a játékszabályokat a saját magunk, a társunk, társaságunk, családunk érdekében.

Köszönöm a beszélgetést.

Breuer Péter


Fotót készítette: fidesz.hu
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!