|
Mit jelent Önnek ez a megemlékezés?
Olyan esztendők, évtizedek után vagyunk, amikor a résztvevők száma fájdalmasan csökken, ám mégis, megszoktuk már, hogy október 21-én, ennél az emlékműnél, amit az ötvenhatosok harcoltak ki, tartunk egy olyan megemlékezést, ahol a ma már öreglegények, lányok találkoznak egymással, felelevenítve a régi időket. Természetesen nem csak emlékeznek, hanem emlékeztetnek is, mert az évtizedek során annyi történelemhamisítás történt, hogy néha a jóhiszeműek is tévhiteket hirdetnek arról, hogy mi volt a szerepe az „amerikai imperialistáknak”, meg a „nyugatnémet revansistáknak”, ha szabad csak erre a közkeletű megfogalmazásra gondolni. Vagy akár azt, hogy az egészet horthysta katonatisztek szervezték. Ezek néha-néha az 56-ot előkészítő esztendőkről szóló eltorzításokban is megjelennek. De az élő szemtanúk, így legalább egymás között megbeszéljük, a publicitás sajnos nem mindig áll rendelkezésünkre.
Ön a mai napig aktív a Kegyeleti Bizottságot vezeti évek óta. Mit gondol, tudnak eleget a mai fiatalok arról, hogy mi is történt 1956-ban?
Az a véleményem, hogy a történelemtanítás teljesen eltorzult, a mi generációnk egy egészen másfajta történelmet tanult, ahogy azt is fájdalommal látom, hogy a történelem manapság korántsem kedvelt tantárggyá vált. Az én gyerekkoromban lelkesítő volt a történelem tanulása. Nem mindig pozitív elemekkel, mert ilyen a történelem, de mégis megélte az ember az elődei múltját, méltányolta azt, amit megőriztek egy vérzivataros ezer esztendő során. Rengeteg lenne a tennivaló, de az emberből nosztalgikus mondatokat, amiket a „társadalmi fejlődés” lassan elmos. Pláne most, amikor az ország körül viharok vannak, felmerül a kérdés: mi az európaiság, mi is az európai gondolat, az-e amiben összeölelkezik a bolgár a norvéggal? Nem szeretném folytatni azokat az aggodalmakat, amiket egy magamkorabeli embert foglalkoztat, amikor ránéz Európára, ilyenkor a kontinens sorsa, az unokák, a dédunokák sorsa aggasztja.
Ilyenkor, amikor a régi bajtársaival találkozik, mi jut eszébe, az egykor volt fiatalság, a szabadság lángja villan-e fel újra?
A láng már az évtizedek során inkább pislákoló lett, de igyekszem átélni az egykor volt örömet. Amikor a régiekkel találkozom, akkor leginkább pesszimista, keserű megjegyzést hallok, persze benne van ebben az egészségi állapot romlása is már. Azonban nagyon jó érzés velük lenni.
Emlékszik arra, hogy hol volt október 21-én?
Valószínűleg a Fővárosi Tanács pénzügyi osztályán, mint főelőadó.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
|
