HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

Kovács Zoltán :A magyar reformok működnek
Tájékoztató kampányt indít a kormány „A magyar reformok működnek” címmel – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán.

A kampány célja, minden magyar ember számára nyilvánvalóvá tenni, hogy az elmúlt öt év reformjai működnek, az ország által választott „saját út” helyes – fogalmazott.

Hozzátette, jól döntött az ország, amikor elutasította, hogy – a nemzetközi szervezetek vagy éppen az Európai Unió – megszorítás-párti, a magyar embereket sújtó intézkedésekkel próbáljon kilábalni abból a pénzügyi és gazdasági válságból, amit a 2010 előtti kormányok örökül hagytak.

A magyar reformok ezzel ellentétben úgy működnek, hogy közös erőfeszítéssel nemcsak kivédtük az örökölt kockázatokat, hanem az unió egyik legdinamikusabb gazdasági fejlődését produkáljuk – szögezte le.

A magyar gazdaság 2010 óta több mint 10 százalékkal nőtt, csak tavaly 3,6 százalékkal – mutatott rá.

Ez a tény már önmagában is olyan teljesítmény, ami optimizmusra ad okot – jelentette ki.

A családpolitikától az adózás átalakításán keresztül a különböző kedvezményrendszerek működtetéséig plakátokon, internetes felületeken és a sajtóban mutatják be a kormány intézkedéseit.

A kampányra nettó 600 millió forintos keretösszeget különítettek el, a kampány üzeneteivel a következő napoktól lehet majd találkozni szeptember 30-ig – fűzte hozzá. A szóvivő kiemelte, remélik, hogy nem csak az üzenetek, hanem a valódi tartalmak is eljutnak az emberekhez.

BREUERPESS


Fotót készítette: ONLINE
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!