|
Ön túlélője a Holokausztnak, milyen érzés keríti hatalmába most a Cipők emlékművénél?
Nem felemelő. Én nem történelemkönyvekből tanultam a Holokausztot, hanem gyerekfejjel átéltem. Innen nem messze voltunk egy védett házban, láttam azokat, akiket idehoztak a Duna partra, akiket utána belelőttek a folyóba. Ezek megbocsáthatatlan bűnök. Mit mondhat ilyenkor az ember? Megbékélni kötelességünk, megbocsátani azonban nem. Nem is lehet. Ez a 600 ezer magyar mártír, köztük a családom 17 tagja büntetne meg, ha én ezt megbocsátanám.
Mit üzenne a mai fiataloknak arról, hogy mi is ez a hely, itt a Cipők emlékműve, s mit lehet tenni azért, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő sem itt, sem másutt?
A szembenézés még nem tökéletes Magyarországon, a fiataloknak nagyon sokat segítene az oktatás, valódi dolgokat bemutatni, ami történt. Ne azoknak a szavait hallják meg, értsék meg, akik tagadják a Holokausztot, vagy bagatellizálják azt. Miért jöttem ma el ide? Kötelességemnek érzem a szüleim, a rokonaim miatt, az elhunytak miatt, valamint azért, mert legalább egy évben egyszer emlékezzünk azokra, akik nem lehetnek köztünk. Generációk hiányoznak a magyarországi zsidóságból, a vidéki zsidóságot szinte teljesen kipusztították, a pesti zsidóság egy része megmenekült, én magam is január 18-án, a Dob utcában, a gettóban szabadultam fel. Emlékszem, amikor a hitközség vezetője voltam, akkor felhívott egy szélsőjobboldali ember, nagyon kiosztott engem, hogy miért kell folyton erről emlékezni. Én elmondtam neki a tényeket, amiket átéltem, ő erre azt felelte, hogy mi ezt nem így tudjuk. Ezért is gondolom nagyon fontosnak az oktatást, nem is győzöm eleget mondani. Ez nevel a másság tiszteletére, meg mindenre, ami történt.
Itt volt egy hölgy is, Zoltai Andrea, aki keményen bírálta a Holokauszttagadókat. Ő a lánya, ha minden igaz.
Igen, ő a lányom, büszke vagyok rá. Ő azonban egy felnőtt ember, a tetteiért magának kell felelősséget vállalnia, nem befolyásolható. Magától jön, mindenben részt vesz, nem politizál, ő a kirekesztés ellen emeli fel a szavát.
Mit mond a hallgatóságnak a megemlékezésen?
Igyekszem felhívni az emberek figyelmét a veszélyre, a közelmúlt eseményei, így a tapolcai választás is egy jelzés. Nekünk mindent meg kell tenni, hogy ne ismétlődhessen meg mindaz, amit nagyon sokan visszasírnak. A beszédemben van egy rész, ami a szemlélőkről szól, azokról, akik végignézték ezeket a dolgokat, aki lehet, hogy még előtte egy nappal annak tapsoltak a színházban, akit másnap belelőttek a Dunába, vagy az iparostól, akitől vettek, vagy adtak el dolgokat. Rettenetes dolog volt, hogy közöny volt, közöny volt. Nagyon kevesen voltak, hála Istennek azért voltak, akik mentettek, akár a saját életük kockáztatásával is, de nem szabad, hogy ez még egyszer előforduljon. Ezért kell mindannyiunknak minden megemlékezésen jelen lenni.
Ma délelőtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Heisler András, a Mazsihisz elnöke is megemlékezést tartott, Ön ott is jelen volt. Miként értékeli az ott elhangzottakat?
Mindkettőt abszolút pozitívan. Lázár miniszter úrét külön kiemelném, nagyon kemény beszédet mondott, s miután ő a kormány tagja, ezért úgy értelmeztem, ez egyben a magyar kormány üzenete a magyar zsidóság felé. Heisler elnök úr személyes élményeire is épülő beszéde nagyon jó volt, megrázó volt, nagyon fontos volt, hogy elmondta.
Köszönöm a beszélgetést.
Breuer Péter
|
