HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

ROGÁN ANTAL: SZERDÁN A KOSSUTH RÁDIÓ 180 PERC CÍMŰ MŰSORÁBAN
A Fidesz szeretné, ha a legkisebb bevételű cégeknek nem kellene reklámadót fizetniük, mert ez esetükben indokolatlan lenne, és felesleges bürokratikus költségeket jelentene – mondta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Jelezte ugyanakkor, hogy az ügyben ütközésre számítanak Brüsszellel, mert az egyik európai uniós hivatal azt szeretné, hogy a legkisebb cégeknek és a legkisebb reklámbevétel után is fizetni kelljen az adót.

“REMÉLJÜK, HOGY AZ ELLENZÉK SEM AZ IDŐT HÚZZA MAJD, HANEM TÁMOGATJA AZ ELŐTERJESZTÉS MIHAMARABBI ELFOGADÁSÁT.”
A parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén arról számolt be, tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a legkisebb bevétellel rendelkező cégek kaphatnak-e mentességet.

Rogán Antal a szerda reggeli rádióinterjúban kiemelte: a költségvetésben tervezett körülbelül 7 milliárd forintos reklámadó-bevétel nagyságrendjét tartani kell, ezért beszélt a gazdasági bizottság keddi ülésén – idézte fel – “3-5 százalékos intenzitásról, ami nem kulcsot jelent, hiszen ez az összes Magyarországon keletkező reklámbevételre vonatkozó intenzitási kérdés”.

Ha a reklámadó kulcsai csökkennek, akkor – a tervezett adóbevétel tartása érdekében – “nyilvánvalóan teríteni kell”, vagyis az adófizetésre kötelezettek körét bővíteni kell – mondta a fideszes politikus.

A Buda-Cash-ügyben Rogán Antal megerősítette azt a véleményét, hogy a történteket “a második szocialista brókerbotránynak tartja” a Kulcsár-ügy után. Szerinte a Buda-Cash ellenőrzésekor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felelősen tette a dolgát, a csalássorozat pedig csak helyszíni vizsgálattal derülhetett ki.

A frakcióvezető a szabályozás szigorítását szorgalmazta, hogy a brókercégeket alaposabban lehessen ellenőrizni. Várják is a javaslatot az MNB-től, és amint az megérkezik, a parlamentnek sürgősen, házszabálytól eltéréssel el kell fogadnia – mondta, hozzátéve, reméli, hogy az ellenzék sem az időt húzza majd, hanem támogatja az előterjesztés mihamarabbi elfogadását.

WWW.BREUERPRESS.COM


Fotót készítette: Online
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!