|
Netanjahut John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke a Fehér Házzal, a külügyminisztérium és a törvényhozás demokrata tagjaival való egyeztetés nélkül hívta meg a kongresszusba. A kongresszus féltucatnyi tagja már jelezte, hogy bojkottálni fogja a beszédet, s a Fehér Ház a március 17-én esedékes izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy Barack Obama elnök nem fogadja Netanjahut. Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó azt mondta, a március 3-i beszéd romboló hatással lesz az amerikai-izraeli viszonyra.
Natan B. Sachs, a Brookings munkatársa szerint Netanjahu látogatása mögött összetett kül- és belpolitikai megfontolások állnak. Ezt jelzi, hogy a látogatásra az Amerikai-Izraeli Közügyek Bizottsága (AIPAC), azaz a legnagyobb Izrael-párti amerikai lobbicsoport éves konferenciájával egy időben, az izraeli választások előtt mindössze két héttel kerül sor.
Belpolitikai szempontból Netanjahut két fő megfontolás vezérli. Egyrészt a külpolitikai és a nemzetbiztonsági kérdéseket akarja előtérbe helyezni a kampányidőszakban, mivel ezek számára „hazai pályának” számítanak – írta Sachs. Ezeken a területeken Netanjahu tapasztaltabb, mind baloldali kihívója, Jichák Hercog; másfelől a kormányfő nemzetbiztonsággal kapcsolatos nézetei közelebb állnak az átlagos izraeli szavazóéhoz, mint Hercogéi. Egy drámai kongresszusi beszéd nyilvánvalóan segítené Netanjahu azon vágyát, hogy az iráni fenyegetést a kampány központi témájává tegye. Hercognak és az általa vezetett Cionista Tábor pártszövetségnek ezzel szemben az kedvezne, ha a gazdasági és belpolitikai ügyekről szólna a kampány.
Másrészt az izraeli szavazók nem a felszólalással kapcsolatos politikai intrikát és a washingtoni vitákat fogják érzékelni, hanem azt, hogy miniszterelnökük az amerikai kongresszusban, képviselők százainak tapsviharában mond beszédet. Mindez pedig Netanjahu mint vezető nemzetközi súlyát emelné ki kihívójával szemben – írta Sachs.
Ugyanakkor az elemző szerint potenciális hátulütőkkel is számolnia kell Netanjahunak. Egyrészt az amerikai viszony látványos megromlása árthat a kormányfőnek, mivel az izraeliek fontosnak tartják a Washingtonnal való jó kapcsolatot. Ezen valamelyest enyhít, hogy a viszony romlása korántsem új jelenség, s az ezáltal okozott kár vélhetően már látszik a közvélemény-kutatási adatokon, amelyek Netanjahu győzelmét vetítik előre.
Az is ronthatja a beszéd izraeli megítélését, ha a tévéképernyőkön is jól látható lesz a demokraták esetleges tömeges távolmaradása. Joe Biden alelnök, a szenátus elnöke jelezte, hogy külföldön lesz a beszéd alatt, ami már önmagában csökkenti a felszólalás presztízsét.
Mindazonáltal a beszéd lényegi kérdése, az iráni atomprogram jóval fontosabb, mint az izraeli választási kampányra gyakorolt hatás – írta Sachs. A republikánusok által Netanjahu kérésére szervezett washingtoni fellépés annak a veszélyét hordozza, hogy Izrael egyre inkább megosztó kérdéssé fog válni a két amerikai párt között, holott eddig mind a republikánusok, mind a demokraták teljes mellszélességgel kiálltak Izrael mögött, és a kétpárti támogatás biztosítása Izrael fontos célja volt. Még az Obama-kormánnyal való kapcsolatok rövid távú megromlása is sokkal fontosabb, mint bármiféle részleges hatás, amit a beszéd az izraeli választásokra tudna gyakorolni.
Az elemzés szerint ahhoz, hogy Netanjahu beszédének külpolitikai szempontból értelme legyen, két feltételezésnek kell teljesülnie, amelyekben Netanjahu és washingtoni nagykövete, Ron Dermer látszólag mélyen hisz. Egyrészt, hogy az úgynevezett hatok – az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország – és Irán közti nukleáris megállapodás jelenlegi körvonalai alapján nemzetbiztonsági fenyegetést jelent Izraelre nézve; másrészt, hogy e megállapodás megkötése a küszöbön áll. Ebben az esetben a washingtoni látogatás mint az iráni megállapodás megakadályozására tett kísérlet még akkor is érthető lépés, ha az jelentősen rontani fogja a két ország kapcsolatait.
Ahogy a Brookings közel-keleti blogjának egy másik elemzésében William A. Galston fogalmazott, Netanjahu Iránt a zsidó emberek és a zsidó állam megbékíthetetlen ellenségének, magát pedig „a zsidók Winston Churchilljének” tartja, egy olyan, végveszéllyel fenyegető kellemetlen igazság hírnökének, amelyet a legtöbben nem akarnak hallani, s még elképzelni sem tudnak.
Ugyanakkor mind Galston, mind Sachs arra figyelmeztetett, hogy Netanjahu túllőhet a célon. Sachs szerint ha végül nem születik megegyezés az iráni atomprogramról, akkor a republikánusok és az izraeli kormányfő bűnbakokká válhatnak, holott a megállapodás meghiúsulása elsősorban Irán sara lenne. Galston arra emlékeztet, hogy az amerikai közvélemény bár szimpatizál Izraellel, támogatja az Iránnal való megegyezést is, ezt pedig a döntéshozók nem hagyhatják figyelmen kívül.
BREURERPRESS
|
