HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

ZSIDÓ- ÉS CIGÁNYZENE KONCERT, NEW YORKBAN
A New Yorkban működő Magyar Kulturális Központ, a Balassi Intézet és a Tom Lantos Intézet közösen rendezett koncertet a manhattani Zsidó Közösségi Központban 2014. november 26-án, ahol felhangzottak a zsidó és a cigányzene ismert – ismeretlen melódiái. Tudósítónk jelenti.

A koncerten a Magyarországon Új Dimenzió Műhely néven ismert kvartett koncertjén zsidó és cigányzenét egyaránt hallhatott a new yorki közönség, amelynek soraiban helyet foglalt többek között Dr. Kumin Ferenc főkonzul.

A koncerten Dr. Bíró Anna-Mária, a Tom Lantos Intézet igazgatója bevezetőjét követően Tom Lantos, a 2008-ban elhunyt magyar származású amerikai demokrata párti politikus unokája üdvözölte a megjelenteket.

A koncert megszervezésében nem véletlenül vállalt oroszlánrészt a Tom Lantos Intézet, ugyanis Tom Lantos zsidó származását az amerikai képviselőházban is hangoztatta, Ő volt a képviselőház egyetlen holokauszt túlélője.

Tom Lantos egész életében kiállt a demokrácia eszméi mellett. Magyarországon már tizenévesként részt vett az antifasiszta harcban. Az amerikai képviselőház Külügyi Bizottságának elnöke volt, 14 terminuson keresztül volt képviselő, egész élete során igyekezett felemelni hangját az emberi jogok és a polgári szabadság érdekében. 2008-ban Magyarországon ezért a tevékenységéért Radnóti Miklós Antirasszista-díj kitüntetésen részesült.

A Tom Lantos Intézet független emberi és kisebbségi jogi szervezet, amelynek tevékenysége elsődlegesen zsidó és roma közösségek, illetve más etnikai, nemzetiségi, nyelvi és vallási kisebbségek ügyeit tekinti rendkívül fontosnak. Ennek keretében kiemelten lépnek fel az antiszemitizmus, a kirekesztés ellen, illetve a roma közösségek társadalmi, gazdasági és kulturális életben, valamint a közügyekben való tényleges részvételének elősegítése és támogatása érdekében.
Ennek a munkának a keretében szervezték meg a zsidó és cigányzene új – modern – feldolgozását bemutató koncertet.

Az Új Dimenzió Műhely kvartett – tagjai Oláh Kálmán: zongora, Klenyán Csaba: klarinét, Jávorka Ádám: viola, Babits Antal: basszusklarinét – a zsidó és a cigányzene teljesen új, a kortárs zenei feldolgozásban játszotta el az amerikai közönség számára szinte ismeretlen, a magyar közönség számára természetesen ismertebb melódiákat.
A koncert amerikai közönsége, amely felerészt magyar származású vendégekből állt, a számára ismeretlen dallamok között azért felismerte a “Jiddise Mamme”, és a “Szól a kakas már” című dalok ikonikussá vált dallamait, s hálából felállva tapsolta meg a közreműködő vendégeket.

A koncert szervezői és az előadók a tudósító kérdésére elmondták, hogy ezzel a koncerttel tisztelegni kívántak a hetven esztendővel ezelőtt meggyilkolt mártírok emléke előtt. Az együttes tagjai különböző etnikai és vallási háttérrel rendelkeznek, s ezzel a koncerttel szerették volna bizonyítani a demokratikus együttélés lehetőségét, s a maguk módján ezzel kívántak fellépni a gyűlölet és a kirekesztés ellen, azzal, hogy előadásukban ötvözték a zsidó és a cigányzene motívumait, dallamait.
A koncertre a holokauszt áldozatainak magyarországi emlékéve keretében került sor.

BREUERPRESS


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!