|
Napjaink társadalmában meghatározó, hogy milyen anyagi javakkal rendelkező családba születünk, és sajnos az is, hogy az ország mely régiójába.
Van ahol nem jut más, csak a kilátástalanság, a reményvesztettség, a normál társadalmi elvárásoknak megfelelő életlehetőségek, megélhetési források hiánya.
Az életéért mindenki küzd, pláne a családjáért, a szeretteiért, a szerelméért.
Szenvedésre ítélt életek, sorsok, lecsúszó országrészek.
Mindenki dolgozni szeretne, valamit, amiben örömét leli, amellyel leteheti a mindennapi kenyeret az asztalra, és megteremtheti mindazt, amivel
boldog mosolyt csal szerettei arcára.
Könnyű azt mondani, hogy csak az nem talál ma Magyarországon munkát, aki nem akar.
Könnyű azt mondani, a márványos, aranyos palotában, a parlamentben ülve.
Könnyű azt mondani, hogy a segélyért, amely a megélhetéshez kevés, és az éhenhaláshoz is majdhogynem elég, dolgozni kell.
Megalázó, úgynevezett közérdekű munkával, éhbérért, a helyi polgármester kiskirályok kénye-kedve szerint...
Kicsit olyan ez, mint amikor az SS kiárusította a lealázott zsidó nép munkaerejét.
Ma Magyarországon, aki dolgozni akar, az dönti el, hogy milyen családba született, milyen kapcsolatokkal rendelkeznek a felmenői, és mely országrészben látta meg a napvilágot.
Az emberek munkát, megélhetést, biztonságot akarnak a családjuknak...
Van, ahol mindenre van lehetőség, valahol semmire.
Egy központosított országban élünk, egy nagy vízfejjel, amelyet úgy hívnak, hogy Budapest.
Az emberek többsége dolgozni akar, nem született bűnözőnek, nem akar szembemenni a törvényekkel.
Ám sokaknak nem adatott meg, hogy beleszülessenek a jólétbe, a korlátlan lehetőségek sokaságában, hogy csak válogtni kelljen, mint az a bizonyos tyúk a kendermagban.
Lehet kategorizálni, ám el kellene gondolkodni, hogy mely láncolatok vezetnek sokszor oda, hogy valaki úgymond bűnözővé váljon...
Mert hiába keres munkát, hiába akar dolgozni, ha lehetőségek nincsenek.
Otthon mit lát, hogy nincs kenyér az asztalon, hogy a téli hidegben, nincs mivel melegedni...
Bizony, ha a családja éhezik, fázik, akkor egy idő után eljut odáig, hogy elveszi azoktól, akiket elhalmozott, elkényeztetett az élet.
Könnyű azt is kimondani, hogy miért nem tanult.
Az iskola is csak annak lehetőség, akinek megvannak rá az anyagi keretei, mert pénz nélkül semmi sincsen, cipő nélkül is elég nehéz iskolába járni.
A pénz, és a családi, társadalmi kapcsolatoknak, már a születésünk pillanatában meghatározzák, hogy meddig, hová juthatunk.
Bár vannak, akiknek a sors mentőkötelet dobna, hogy kiszakadhassanak egy reményvesztett, kilátástalan süllyedő világból, mégsem élnek vele.
Ragaszkodnak a szülőföldhöz, még akkor is, ha magukban tudják, hogy ott nem nyílnak számukra rózsák, és törvényszerű vesztükbe rohannak a rácsok mögé.
Lehet ítélkezni, de mielőtt megtesszük, gondolkodjunk el rajta, hogy mi mit tennénk, ha oda születtünk volna...
Ki tudná elnézni, hogy éhezzen, fázzon a családja, gyereke, szerelme...
Szerintem, ha őszintén magunkba szállunk, a válasz, csak egy lehet: SENKI!
A társadalmi helyzetük, már a születésük pillanatában megpecsételte sorsukat.
Nagyon keveseknek adatik meg, hogy a sors kezét nyújtva felemelje őket...
Vannak akik az öngyilkosságba menekülnek, vannak akik úgy döntenek, hogy elveszik más javait, nem azért mert rosszak, vagy született bűnözők.
Az életét, a holnapért, a mindennapi létért...
Magyarország pestise egyre inkább a megélhetési bűnözés.
Jegyese pedig a szintén egyre nagyobb számot öltő prostituáltak hada, és a másvilágra menekülők.
Hajrá Magyarország 2014!
Bagi László újságíró jegyzete
|
