HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

ROGÁN ANTAL NAPIREND ELŐTTI FELSZÓLALÁSÁBAN A PARLAMENTBENROGÁN ANTAL NAPIREND ELŐTTI FELSZÓLALÁSÁBA
A bankok elszámoltatásának az eredményeként lehet 25-30 százalékkal csökkenteni a törlesztőrészleteket, végre megszűnik az árfolyamkockázat, és stabil helyzetbe kerülnek a hitelesek – hangsúlyozta Rogán Antal napirend előtti felszólalásában a parlamentben.

Rogán Antal közölte, az MSZP és frakcióvezetője óriási jelentőséget tulajdonít annak, hogy sikerült megvédeniük azt a mandátumot, amit áprilisban is megszereztek. A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte, elhiszi, hogy ennyi sikertelenség után öröm származik ebből a szocialistáknál. Hozzátette: ez mindössze annyit jelent, hogy minden marad a régiben úgy, ahogyan azt a választók április 6-án eldöntötték; az újpesti-angyalföldi mandátum a szocialistáké, a parlamenti többség a kormánypártoké. A fideszes politikus azért is gratulált a szocialisták frakciójának, hogy Simon Gábornak „stikában” sikerült befizetnie az adóhivatalnak az elmaradt 100 milliót.

A képviselő a költségvetés kapcsán felhívta a figyelmet az életpályaprogramokra is. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista kormány 2009-ben az IMF kérésére zokszó nélkül elvett egyhavi bért a pedagógusoktól. Rogán Antal közölte, a jelenlegi kormány alatt elkezdődött a pedagógus életpályaprogram, ennek keretében először 30 százalékkal emelkedtek a fizetések, és a következő évben is nőni fognak a bérek.

A frakcióvezető elmondta, a rendvédelmi szervezeteknél is lesz életpályaprogram, és amennyiben sikerül visszafizetni a szocialisták alatt felvett EU-s hitelt, akkor eljuthatunk odáig, hogy elindul a szociális szférában dolgozók életpályaprogramja is.

Rogán Antal a devizahitelesek ügyéről is beszélt. Aláhúzta, a szocialisták belekényszerítették az embereket a devizahitelekbe, és nem gondoskodtak arról, hogy meg is védjék őket. Emlékeztetett, ebben az ügyben az MSZP-kormánynak mindössze egy etikai kódexre futotta 2009-ben, amit a bankoknak nem is kellett betartaniuk. Ehhez képest most a Háznak lehetősége nyílik arra, hogy befejezze a bankok elszámoltatását, amire még nem volt példa Európában – fűzte hozzá.

A frakcióvezető hangsúlyozta, a bankok elszámoltatásának az eredményeként lehet 25-30 százalékkal csökkenteni a törlesztőrészleteket, végre megszűnik az árfolyamkockázat, és stabil helyzetbe kerülnek a hitelesek.

Rogán Antal elmondta, a Fidesz-frakció kezdeményezésére a parlament törvényalkotási bizottsága olyan döntést fogadott el, amely minden eddiginél alacsonyabb kamatú hitelekre fogja átváltani a devizahiteleket a forintosításkor. A bankok elszámoltatása és az alacsony kamatú forinthitelek vezetnek ahhoz, hogy Magyarországon a devizahitelesek az eddigiekhez képest 25-30 százalékkal alacsonyabb törlesztőrészleteket fognak fizetni, úgy, hogy a bankok nem változtathatnak ezen, mert több mint öt évre stabilizálni fogjuk a kamatok és törlesztőrészletek nagyságát – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Megjegyezte, nem lesz többé árfolyamkockázat sem.

BREUERPRESS

Fotót készítette: ONLINE
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!