|
Aki igaz szerelemmel szeret, mindig érzi illatodat, hallja a hangodat, látja arcodat, és gondolatiban, mindig újra és újra éli a kettőtök meséjét, az első percetől, a pillanatok csodáját, varázsát, kettőtök boldogságát...
Aki igaz szerelemmel szeret, nem képes elengedni, mert elveszne nélküled, valami meghalna benne, a legfontosabb: a szív és a lélek...
A félelmeink, a kétségeink fátyla beködösíthetik a látásunk, de az igaz szerelem, a szív hangja képes fellibbenteni ezt a fátylat...
Az ember álmodik, álmodozik dolgokról, számolja a napokat, hogy mennyit kell még aludnia, hogy az álom valóságba lépjen át...
De most úgy érzem, hogy minden napot úgy kell megélni, hogy nem biztos, hogy virrad még ránk holnap reggel...
Vannak sebek a lelkünkön, szívünkön, amik sohasem gyógyulnak be...
Beforr ugyan valamennyire, de valakinek a hiánya, újra és újra feltépi, és vérezni kezd...
Mert az igaz szerelmet, soha nem tudod elfelejteni, kitörölni a szívedből, csak ha kitépnéd azt...
Az igazi csak egyszer jön el, és ha elveszíted, mindig mindenhol őt keresed majd, fájdalmas, magányos lélekként, végigsírva sok éjszakát...
Kitörölheted a közös képeinket, összetörheted a telefonkártyádat, letörölhetsz a közösségi oldalakról, de ha igazán szerettél, szeretsz, és egy volt az álmunk, és most is egyről álmodunk, soha nem tudsz elfelejteni, mint én téged, és akárcsak nekem, neked is egyre jobban fáj majd a hiány, az emlékek, az együtt megélt boldogság...
Mert az igaz, mély szerelmet, nem lehet csak úgy eldobni, félreseperni, csak ha kitépjük a szívünk, eltemetjük a lelkünk. Mert csak vele vagyunk teljesek...
Bagi László újságíró jegyzete
|
