HÍREK
Belföld
Külföld
Sport
Autó-Motor
Életmód-Egészség
Bulvár
Gazdaság
Öko
Mozaik
eszközök:

A bíróság szerint Lázár a megélhetési politikusoknak üzent
A Makói Városi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a megélhetési politikusokról és nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről beszélt Lázár János akkor, amikor azt mondta “akinek nincs semmije, az annyit is ér” – tájékoztatták hódmezővásárhelyi fideszes önkormányzati képviselők csütörtökön az MTI-t.

Havasi Katalin, a Fidesz helyi szervezetének elnöke közölte: a bíróság nemrégiben egy rágalmazási per kapcsán vizsgálta meg a hanganyagot, amelyet egy szélsőséges portál hozott nyilvánosságra 2011-ben. A bíróság ítélete szerint az anyagot megvágták, és így alkalmas volt arra, hogy a politikust negatív színben tüntesse fel. A képviselő hangsúlyozta: a bíróság az indoklásban kiemelte, hogy Hódmezővásárhely akkori polgármestere ténylegesen nem az önhibájukon kívül nehéz sorba jutott emberekről, hanem a megélhetési politikusokról beszélt. Havasi Katalin kiemelte: immár bíróság mondta ki, hogy a város közgyűléséről készült, de utólagosan manipulált hangfelvétel egy hamisítvány. Az érintett hangfelvételen, amely a 2008. június 5-i hódmezővásárhelyi közgyűlésen hangzott, Lázár János, a város akkori polgármestere hallható, amint többek között azt mondja: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Lázár János korábban többször is hangsúlyozta, megjegyzése korántsem a szegény emberekre irányult, hanem azokra, akik képviselői vagyonnyilatkozata szerint nincs jövedelmük.

BREUERPRESS


Fotót készítette: 
Nyomtatható változat

Ajánlja a cikket
--- visszalépés ---
forrás: ahirlap.hu


Adatvédelem      Jogi nyilatkozat

Copyright © 2010. D.Design Studio - Minden jog fenntartva!